2010. január 3., vasárnap

Jóga és üzlet

A városi embernek szüksége van a mozgásra, ha egészségesen akar élni és megöregedni. Ezt a tényt a hantvanas évek óta szajkózzák a fitnesz-ipar vezérei, akik számára az egészség nem csak egy lehetőség, amit a közönség számára biztosítanak, hanem üzlet, amelyből komoly profitot remélnek.

Az aerobic után jött a body-building, utána a fitness, és ezek különböző, eszközös és eszköz nélküli keverékei és változatai azóta is hódítanak. A jóga valahol a 80-as években indult el világhódító útjára, és a hozzá hasonló egyéb mozgási rendszerekkel (Pilates, Tai Chi, Chikung, NIA, Body Art stb.) a Body & Mind nevet kapta a fitnesz-irányzatok között.

Én magam 2006 óta oktatok jógát, és szerintem legalább ezer ember járt már az óráimon. Köztük volt sok sportból, fitneszből, aerobicból kiöregedett versenyző, vagy éppen rendszeresen futó, kocogó is. A legtöbb sportolónak a sportjára jellemző sérülései vagy aránytalanságai vannak, például térd- és derékproblémák, féloldalasság, kötött csípők, vállak és egyéb tünetek. A legügyesebbnek vagy leginkább jógaképesnek eddig a Pilates-esek, illetve a táncosok bizonyultak.

Sokan azért állnak át a jógára, mert érzik, hogy ez megvédi az ízületeiket a kopástól, a túlterheléstől, vagy aerobikus edzést kapnak anélkül, hogy zihálva kelljen kapkodniuk a levegőt a légszomjtól. A tudatos légzés nagy kincs, mert a gyakorló érzi, ahogy harmóniába kerül a teste és az elméje, ahogy oldódik a stressz, feltöltődik energiával. A jógának nincsenek életmódhoz, életkorhoz vagy erőnléthez kapcsolódó, ledönthetetlen korlátai, bárki bármikor elkezdheti, és szépen fejlődhet benne.

Lássunk most néhány számot az USA-ból, hiszen minden trend onnan indul ki. A Mediamark research Inc szerint 2008-ban a jóga volt a leggyorsabban növekvő sport-irányzat, aminek éven belül több, mint egy millió új gyakorlója akadt. A 2008-as Yoga Journal adatok szerint 15.8 millióra tehető az Amerikában rendszeresen jógázók száma, bár más források 20 vagy egyenesen 28 millió jógázóról beszélnek. Az átlag jógázó éve 1500 dollárt költ jógára, ami a jóga-biznisz összbevételét kb. évi 6 milliárdra teszi (eben az oktatáson kívül a jóga-termékek is benne vannak). Ez 2004-hez képest 87%-os növekedést jelent. 2009-ben az USA-ban kb. 70000 jógaoktatót tartottak számon, és az Amazon.com-on a "yoga" kulcsszó 4444 terméket dob ki.

Ugyanakkor egy angol statisztika szerint a sportra költött pénz összességében stagnál, vagyis a jóga egyre nagyobb piaci szegmenst ölel fel. Természetesen annak, aki a hamar telítődő magyar, főleg budapesti piacon érvényesülni akar, komoly üzleti tervvel kell előállnia, mind a stúdiók felszereltségét, mind az árképzést, mind az órák és az oktatók színvonalát illetően. Számos új stúdió nyílik, de az újak közül egy pár hamar be is zár, és a régiek közül is egy-kettő. Ha nem tudjuk megfelelően marketingolni a szolgáltatást, vagy túl magas a rezsiköltségünk, akkor nem biztos, hogy sikerül a felszínen maradnunk.

A másik fontos dolog a reklám és az arculat-frissítés. ismerni kell a trendeket a jógán belül is, mert ugyanazt a "sima, mezei" hatha-jógát, ami tíz évvel ezelőtt még ment, ma már nem olyan könnyű eladni. Az emberek szeretik a brand-neveket, és azt is szeretik, ha tudják, mit várhatnak az órán. Ugyanakkor nem igaz már az az elképzelés, hogy "a jó bornak nem kell cégér", mert ha nem reklámozzuk a szolgáltatásunkat, akkor előbb-utóbb el fognak kopni az emberek, újak pedig nem jönnek, vagy nem hozzánk jönnek.

Természetesen az oktatók részéről a minőség, megbízhatóság és az elkötelezettség, valamint a megfizethető árképzés a legfontosabb tényezők. Remélhetőleg 2010-ben tovább színesedik a paletta, főleg vidéken, ahol eddig igencsak szűkösek voltak a lehetőségek. Az Atma Center ebben a folyamatban főleg az oktató-képzés elindításával szeretne segédkezni, és minél több lelkes és felkészült oktatót adni Magyarországnak.

9 megjegyzés:

Balla Ica írta...

Szia, lenne egy kérdésem. A bal vállam, karom valahogy fentebb van, mint a jobb, ami azt eredményezi, hogy Dandasanaban, illetve az Utthita Parsva Konasanaban a teljes tenyerem nem ér le a földre, (bár egy év gyakorlás után már sokkal jobb a helyzet, de még nem 100%)

Tudnál ajánlani rásegítő gyakorlatot? Érzem, hogy a jump through is nehézkes emiatt. Köszönöm előre is

Gauranga Das írta...

Szia Ica, jó lenne, ha tudnánk személyesen találkozni, mert ki kell deríteni, honnan jön az egyenetlenség. Lehet, hogy bokasüllyedésed van, és emiatt billent meg a medencéd. Ha teljes pascsimóttánászanában a lábaid pontosan egyforma hosszúak, és tádászanában a két csípőd egy magasságban van, akkor viszont szkoliózis lehet, vagyis oldalirányú gerincferdülés. Erre a Maricsjászanák és a gerinc-csavarások a legjobbak. Néhány váll-gyakorlatot is adnék, illetve módosított ászanát, de ehhez látnom kéne pontosan, hogy mi a baj. A bordásfalon vagy bármilyen rúdon való lógás is nagyon jó. A Dandászanában nem leérni kellene a kezednek, hanem a levegőben kellene lennie a medencédnek. Az utthita pársvakónászana pedig csak attól függ, mennyire dőlsz bele. Itt nem lényeg, hogy lent legyen a tenyered. Az utpluthinál már problémásabb lehet, vagy az előre-hátra vinyászáknál.

Ica írta...

köszönöm! nincs gerincferdülésem, az tuti és bokasüllyedésem sincs.

A lógások jó ötletnek tűnnek, köszönöm. A Marikkal meg még küzdök, de már elérhető közelségbe került a C, a D-re akkor ráfekszem. Ha beindult a pesti új Atma, akkor lehet, hogy elnézek. Addig is minden jót!

Unknown írta...

Kedves Gauranga Das!

A vasárnapi bejegyzésedben az oktatók tulajdonságainak részletezésénél két fontos dolog nem szerepelt a felsorolásban: ez pedig a hitelesség és az elhivatottság. (Igaz, egy korábbi bejegyzésedben volt szó erről is.)
Egy kicsit meglepett, hogy ezentúl a 108 Napüdvözleten csak pénzért lehet részt venni. Úgy érzem, ezzel az anyagiak felé dől a mérleg nyelve háttérbe szorítva a szellemiséget.

Gauranga :-)

Balogh Erika írta...

A pilatest gyakorlók elég merevek (persze vannak kivételek, hiszen a pilatesben nincs ennyi nyújtás), viszont a tornászok nagyon hasonló mozgást végeznek. Bár mindenki alkalmas a jógára, és a pilates is nagyon jó testedzés. Azon viszont szoktam gondolkodni, hogy ha bizonyos sportokkal erősíted magad, vajon ez előny-e. Vagy csak ezt addig érdemes csinálni, amíg nem vagy elég erős ahhoz, hogy a saját súlyoddal dolgozz?

Névtelen írta...

Kedves Dézi!

Szerintem ezen az alapon akkor akár azt is mondhatnád hogy miért nem minden óra (Agni, Ashtanga) van ingyen. Nem lehet elvárni hogy a fűtést, villanyt, vizet plusz a termet, az óravezető tanár idejét, recepciós aki fogad stb. ingyen használjuk a jóga szellemisége címén. Ha ingyen van akkor az egy plusz dolog de ne legyen elvárás.

Puszi

Vicus

Gauranga Das írta...

Kedves Erika,

Az én álláspontom az, hogy a jóga annyira teljes és hatékony rendszer, hogy mindent meg lehet oldani vele (lásd korábbi bejegyzésemet az izometriás gyakorlatokról), és nincs szükség plusz súlyokra vagy aerob mozgásra, pedig sok mindent csináltam már életemben. Azt például totál nem értem, hogy egy jógás miért jár futni vagy kondigépezni, pedig korábban mindkettőt évekig csináltam. Idén az erősités aspektusával akarok egy kicsit foglalkozni, ezért kezdem el az Iron yoga órát. Kezdetnek mindenki felvehet egy normális (magas) csaturangát, és kitarthatja pl. ötven légzésig. Utpluthi dettó.

Gauranga Das írta...

Kedves Dézi,

Nem gondolom, hogy a spiritualitást háttérbe akarjuk szoritani vagy pénzért akarjuk árulni. A pénteki és szombati előadások továbbra is ingyenesek. 108 napüdvözletet meg otthon is lehet csinálni, ingyen.

Balogh Erika írta...

Azért járnak el futni vagy kondigépezni, mert nincs türelmük kivárni a fejlődést. Sőt, nem is hiszi el a legtöbb ember, hogy a jóga komplett rendszer. Nagyon félreértelmezik az emberek a jógát. Sok rossz tapasztalatom volt ezzel kapcsolatban. Anélkül elítélik, hogy tudnának róla bármit is. Sajnos!