"Ha az elme elefántját minden oldalról megkötjük a tudatosság kötelével, akkor minden félelem megszűnik, és beköszönt a teljes boldogság. Az összes ellenséget, a tigriseket, az oroszlánokat, az elefántokat, a medvéket és a kígyókat (az érzelmeinket); valamint a pokol összes helytartóját, a démonokat és a rémeket is meg tudod kötni, ha megtanulsz uralkodni az elméd felett. Csupán az elme megzabolázása által mind legyőzetik, mert minden félelem és mérhetetlen szenvedés forrása csupán az elme." (Shantideva, buddhista mester)
A másik Santina Astanga 3. sorozat-videójának az elején található.
"Követtem mindent, amit mondott, és hátrahagytam a világot, annak minden gondjával együtt, és átadtam magamat annak, hgy kövessem a tanítását, és útközben megvalósítottam az Életet, ami által nagy szerencse és jólét köszöntött rám. Most az összes bánatomat kivágtam, levetkőztem, gyökerestül megszűntettem, azáltal, hogy megértettem és felfogtam, hogy min alapult a szenvedésem." (Vasitthi)
A harmadik idézet pedig a tegnap bemutatott Mark Togni-féle 4. sorozat videóban található. Ezt is leírom:
" Egy nap meg fogsz halni. Miközben a betegágyadon fekszel és közeledik az utolsó leheleted, a fájdalom minden fajtája fog kínozni. Az elméd tele lesz félelemmel és aggodalommal, és nem fogod tudni, hogy mit csinálj, és hová menj. Csak akkor fogsz rájönni, hogy nem gyakoroltál megfelelően. Az aggregátumok (az anyag, az érzések, a felfogás, a benyomások és a tudat) és a testedet alkotó négy elem hamar szétesik, és a tudatod arra lesz vonszolva, amerre régi, szövevényes karmád rángatja.
Az átmenetiség nem habozik. A halál nem fog várni. Nem leszel képes meghosszabbítani az életedet még egy másodperccel sem. Hány ezerszer kell még átkelned a születés és halál kapuján? Ha ezek a szavak zavarnak, vagy egyenesen felháborítanak, akkor szolgáljanak bátorításul arra, hogy megváltozz!
Gyakorolj hősiesen! Ne gyűjts fölösleges vagyont! Ne add fel! Csendesítsd le az elmédet, vess véget a téves felfogásnak, koncentrálj, és ne rohanj az érzékek tárgyai után! Gyakorolj szorgalmasan! Légy eltökélt, és ne engedd, hogy a napjaid, hónapjaid haszontalanul teljenek el!" ("Bíztató szavak" Guishan Zen merstertől)
2 megjegyzés:
Namaste!
Kedves Gauranga!
Szépek az idézetek, köszi, hogy megosztottad velünk. Nekem főleg az első kettő tetszik:-) Az utolsó is perze igaz, de az eleje számomra túl negatív kicsengésű. Szerintem gyakorolni nem csak azért kell, hogy majd halálunk óráján elégedetten tekinthessünk vissza, hanem mert a gyakorlás nap mint nap új örömökkel ajándékoz meg (pl. a Te sikerélményed a fejenállások kapcsán). Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy mindig fontos előre tekintenünk, de vegyük észre, hogy a jóga a jelent is megszépíti, amiben élünk:-)
Szeretettel:
Nóri
Megjegyzés küldése