Sok minden történt 2009-ben, és idén még több fog. Érdemes néhány szóban összefoglalni, hogy mi történt jóga-ügyileg. Először is 2008-ban nyitottuk meg az Atma Budát, ami 2009-ben már egész jól beindult. Először csak az egyik teremben voltak órák, de miután István hazajött Indiából márciusban, ugrásszerűen megnőtt az órák száma, és a Rishikesh teremben is elkezdtünk órákat tartani.
A márciusi Mysore-i kirándulást is érdemes megemlíteni, mert sok újat tanultunk Vinaytól és Ajaytól is, és Udupiban is jót jógáztunk. István mellett Adri és Ancsa is 2009-ben kezdett oktatni az Atma Centerben, bár Adri pályafutása eléggé rövidre sikerült, mivel kb. egy hónap oktatás után leköltözött Zalaegerszegre. Helyére Panni jött, aki nem csak a felnőtt-, de a gyerekoktatásban is segédkezik, és remélhetőleg egyre több órát fog tartani.
Az eddigi Agni-jóga és Hot Ashtanga órák mellett újabb óratípusok is megjelentek az Atma Center kínálatában, mégpedig a Wellyoga, a kezdő Astanga-tanfolyam, az Astanga haladó, vagyis a 2. sorozat, a gyerekjóga-órák, a reggeli Mysore órák, valamint legutóbb a csípőnyitó órák. 2010-ben további óratípusokkal tervezzük bővíteni a kínálatot.
Én magam 2009-ben kezdtem el komolyabban gyakorolni a 2. sorozatot (egészen pontosan 2008 decemberében), de talán még azon is van mit csiszolni, nem is beszélve a 3. sorozatról, amelyet szintén 2009 nyarán kezdtem el gyakorolni. A 2010-et is még ennek a három sorozatnak szeretném szentelni, a 4.-esbe legfeljebb csak belekóstolok.
A tavaszi Adidas jóganap mellett jelen voltunk a Wellbeach rendezvényen, valamint a Krisna-völgyi búcsúban is tartottunk jógabemutatót. A pulai jógatábor is mindenkinek emlékezetes marad szerintem, és remélem, hogy idén még többen szeretnének majd részt venni rajta.
Workshopok is voltak, mindenek előtt Manju Jois workshopja, valamint Andrea Lutz-é is nagyon hasznos volt. Az Atma Center első külföldi vendége pedig Dev Kapil volt, aki decemberben tartott fergeteges órákat. Én magam is tartottam két vidéki Astanga-workshopot Szegeden és Debrecenben, valamint Budapesten is tartottam néhány tematikus workshopot. Ezeket a hagyományokat is folytatni akarjuk, valamint István 108 napüdvözletét, amire telihold napján kerül sor.
Egyik tanárunk, Szabó Nóri Hágába költözött tanulni, de 2010-ben, vagy legkésőbb 11-ben újra visszatér és folytatja az oktatást az Atma Center színeiben. Jógaoktatói kurzust is tervezünk indítani 2010 októberétől, aminek részleteit hamarosan közölni fogom. Mindenkit szeretettel várunk továbbra is az órákon, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy még több jógát hozzunk az életekbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése