Meditáció és szamádhi

Újabb idézet Gregor Maehle könyvéből. Már minden ismerősöm megrendelte, én pedig egy külön címkével láttam el az Astanga-könyvből vett idézeteket, így könnyebb lesz kikeresni.

"A hetedik tag a dhjána - meditáció. A meditáció azt jelenti, hogy anélkül nyugszunk az elme szélsőségei között, hogy azok befolyásolnának bennünket, és egyszerűen "vagyunk", ahelyett, hogy "valami lennénk". Eközött és az előző tag között az a különbség, hogy a koncentrációban tudatos erőfeszítést teszünk arra, hogy kizárjunk minden olyan gondolatot, ami nem kapcsolódik a meditáció kiválasztott tárgyához.

A meditációban viszont folyamatosan áramlanak a benyomások a tárgy irányából, a tudatosság pedig a tárgy irányába áramlik, az akaraterő használata nélkül. A meditáció tipikus tárgyai a szív lótusza, a belső hang, a légzés, az én-érzet, a felfogás folyamata, az intellektus, a meditációs Istenség (Ishta-dévata), vagy a Legfelsőbb Személy.

A vinyásza jógában akkor kezdődik a meditáció, amikor ahelyett, hogy végeznénk a gyakorlást, mi vagyunk mozgatva. Ezen a ponton megvalósítjuk, hogy, mivel meg tudjuk figyelni a testet, nem vagyunk ez a test, hanem egy mélyebben fekvő szemtanú vagyunk. A vinyásza-gyakorlás a pózok folyamatos váltakozása, a forma folyamatos változása, amelyikhez sohasem ragaszkodunk. Ez önmagában az átmenetisége történő meditáció.

Amikor eljutunk a megértésnek arra a pontjára, hogy minden, amit eddig megismertünk - a világ, a test, az elme, és a gyakorlás is - folyamatos változásnak van kitéve, akkor elérkeztünk az intelligencián (buddhin) történő meditációhoz.

A meditáció azonban nem csak a dhjána szintjén jelentkezik, hanem a gyakorlás összes szintjén. Az Astanga vinyásza rendszer igazából egy mozgó meditáció. Először a test térbeli elhelyezkedésén meditálunk, ami az ászana. Azután a testet mozgató életerőn meditálunk, ami a pránájáma. A következő szint az, hogy az érzékeken meditálunk a dristi és a légzés hallgatása által, ami a pratjáhára. Amikor a gyakorlás összes aspektusának az összekapcsolásán meditálunk, az a koncentráció (dháraná).

A nyolcadik tag, a szamádhi, kétféle - tárggyal rendelkező és tárgy nélküli. A tárggyal rendelkező szamádhi az, amikor az elme első alkalommal, mint egy áttetsző drágakő, hűen visszatükrözi azt, amire rá van irányítva, és nem csak szimulálja a valóságot (Jóga-szútra 1.41.). Más szavakkal, az elme olyan mértékben megtisztult, hogy egyáltalában nem torzítja el az érzékekből továbbított információt.

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tapasztalni, olyan mértékben "de-kondicionálni" kell magunkat, hogy a múltból származó összes korlátozó és negatív programot el tudjuk engedni. Patandzsali azt mondja: "Az emlékezet megtisztul, mintha a saját formájától szabadulna meg." (Jsz 1.43.) Akkor mindent megtudhatunk egy tárgyról, amit meg lehet tudni.

A tárgy nélküli szamádhi a jóga legmagasabb formája. Nincs szüksége egy tárgyra ahhoz, hogy megnyilvánuljon, ehelyett megnyilvánul a megfigyelő alany, vagyis a tudatosság, ami a saját valódi természetünk. Ebben a szamádhiban a gondolati hullámok felfüggesztődnek, aminek következtében megismerjük azt, ami mindig is ott volt: a tudatot, vagyis az isteni önvalót. Ez a végső állapot túl van az elérés, a cselekvés vagy a gyakorlás tartományán. Ez a tiszta eksztatikus létezés állapota, amit a kaivalja kifejezéssel szoktak leírni, vagyis olyan állapot, amelyben teljesen mentesek és függetlenek vagyunk bármiféle külső stimulációtól.

A jóga fizikai rendszerében a szamádhit az elme szoláris (ídá) és lunáris (pingalá) szélsőségeinek felfüggesztése által érhetjük el. Ez az állapot akkor következik be, amikor a belső légzés (prána) belép a központi csatornába (a szusumnába). Ekkor az igazság, vagyis a tényleges valóság hirtelen elővillan."