Kartámaszok Dev-vel

Dev Kapil szingapúri stúdióját Real Yogának nevezik. Valóban az embernek az az érzése, amikor a workshopján van, hogy évezredes tudást és évtizedes tapasztalatot ad át. Legalább húsz éve foglalkozik jógával és Indiában szinte minden létező ismert mestertől tanult. A szombati téma a kartámaszos ászanák voltak.

Először néhány bemelegítő gyakorlattal kezdtünk. Ülve gyakoroltuk a légzésvisszatartást, amivel szerintem nagyon jól lehet tudatosítani a bandhákat. A bandha szerepe elengedhetetlen a kartámaszos pózoknál, főleg az uddijána-bandháé, amelynek mér a nevében is benne van, hogy „felfelé szálló”, vagyis súlypontemelő, antigravitációs hatása van.

Az elején csináltunk egy kis csípőnyitást, upavista kónászanát, baddhakónászanát. Utána egy-két kör napüdvözlet következett, amelyben az egyes pózokat több légzésig kellett kitartani. Ez már önmagában elég fárasztó volt (legalábbis nekem így a pihenőnapomon), és akkor még az első háromnegyed órában nem is csináltunk semmi kartámaszt.

Az első és alapvető póz a bakászana, vagyis gólyapóz volt. Ebben megpróbáltuk a bandhák maximális aktiválásával minél feljebb emelni a súlypontot, egyszer csak sikerül felmenni belőle kézenállásba. Közben Dev elmesélte, hogy ő a kézenállást a hídból tanulta meg, addig tolta felfelé a súlypontját, míg a lába felemelkedett a levegőbe. Hát nem a szokványos módszer, az biztos.

A bakászana után a koundinyászanát vettük, amikor ez egyik lábadat kinyújtod előre, a másikat pedig hátra. Ennek van egy behajlított lábas változata is, de én a nyújtotthoz vagyok szokva. Itt is elmagyarázta, hogy a vállakkal és a könyökökkel, meg a felsőtesttel mit kell csinálni. Utána pársva-bakászana következett, vagyis mindkét lábat azonos oldalra kellet kilógatni. Nekem azt a feladatot adta, hogy ugorjak bele a pózba lefelé néző kutyából, ami persze nem sikerült. Na majd gyakorlom.

Utána a parivritta-koundinyászana jött, vagyis átfordított olló-póz. Én már ezeket gyakoroltam, de a többieknek sok új élményben volt részük, az biztos. Persze az ember önmagától nem jön rá arra, hogy mi a megfelelő „alignment”, vagyis pontosan hogyan kell elhelyezkednie a vállnak, könyöknek, tenyereknek. Ez utóbbi pedig azért is fontos, mert a kartámaszoknál az ember könnyen túlerőltetheti a csuklóját, ha nem megfelelően oszlatja el a terhelést.

István kérésére vettük még a félkezes pávapózt is, persze először a kétkezessel kellett kezdeni, mert az sem ment mindenkinek. A félkezesnél is fontos tippeket mondott, például azt, hogy nyújtani kell, és a két lábat össze kell szorítani, és nem az egyensúlyozásra koncentrálni. Még nem sikerült az egykezes segítség nélkül, de már valamivel jobban megértettem, hogy mit kellene csinálni.

A végén csoportfotó, és utána még megkértem Devet, hogy tanítsa meg az egykezes kézenállást, amiről lemaradtam kedden. Itt is az volt a titok, hogy a combokat össze kellett szorítani, és felfelé nyomni az egész testet, miközben a súlypontot áthelyezted az egyik tenyeredre. Talán majd ez is hamarabb összejön most már.

A workshop után meghívtuk Devet a Taj Mahal indiai étterembe, ahol én még sohasem jártam. Nyilván azért, mert nem teljesen vegás a hely, de a többiek ezt választották az autentikussága miatt. Valóban, egészen indiai hangulatú volt az étel, mindannyian vegetáriánus dolgokat rendeltünk. A dolgomat az is nehezítette, hogy ma ráadásul ekadasi böjtnap volt, amikor is gabonát és hüvelyest sem ehetek.

Végülis mindenki jóllakott, és figyelembe tudtuk venni a különböző igényeket, és egy jót beszélgettünk Devvel az életéről, a jóga bizniszről, meg a különböző tapasztalatairól. Az ilyen workshopok azért jók, mert ha az ember gyakorol vagy éppen oktat, és nem kap kívülről újabb impulzusokat, akkor szerintem sokkal több ideig eltart, amíg rájön bizonyos dolgokra, mint amikor felhívják rá a figyelmét. Én próbálom ezeket a hatásokat belegyúrni az oktatásomba, és hasznosítani a tapasztalatokat a saját gyakorlatomban, és abban, amit másoknak átadok.