Karácsonyi jóga

István nemeslelkű felajánlása alapján az ünnepnapok alatt is vannak jógaórák az Atma Centerben. A 24-ei Mysore Ashtangára készültem menni, de végül is győzött a karácsonyi készülődés, az utolsó ajándékok megvásárlása, karácsonyfa-díszítés és egyéb tevékenységek a családi körben.

25-ére azonban már felkerekedtem, hogy lenyomok egy 2-es szériát az Atmában. Odafelé menet találkoztam Lizával és Katával, ők is az órára jöttek (bár nem voltak tisztában vele, hogy Mysore óra lesz). Befutott még Szabi és Dani, és így öten nyomtuk az órát, István vezetése alatt. Mint kiderült, a 24-ei órán is öten voltak. Szombaton és vasárnap is készülök menni, akkor Agni lesz, kíváncsi vagyok, hányan jönnek.

Óra előtt egy kicsit bemelegítettem, mert azért egy nap kihagyás után nem szokott olyan könnyen menni a 2. sorozat. Végül is egész jól sikerült bemelegedni a napüdvözletek alatt, végig viszonylag mélyen tudtam lélegezni. A kézenállásokat most nem erőltettem annyira, bár az utóbbi időben próbálok rákoncentrálni a rendes vinyászákra, és erősíteni a vállamat. A jó vinyászához nem csak erős váll, kar meg hátizom kell, hanem jó bandha is, illetve laza csípő, hogy a lábaidat megfelelően magad alá tudd szedni. A kézenállásos vinyászáknál meg egyensúly is kell, ha abból akarsz leereszkedni például a bakászanába vagy a tittibhászanába.

Jövő évi terveim közé tartozik az, hogy ezeket a vinyászákat komolyabban begyakorlom. Egyébként erre főleg az első sorozatban van lehetőség, mert a másodikban, illetve harmadikban inkább az ászanák nehezek, mint a vinyászák. Mindenesetre végignyomtam a kettes sorozatot, néhány póznál odahívtam Istvánt segíteni, például a Málászanánál, a Pásászanánál és a Dvipada-sírsászanánál. A hátrahajlítások közepes mértékben mentek, a Kapótászanánál például nem értem el a kezeimmel a lábujjaimat. Sebaj, lesz ez még jobb is.

István kedvenc pózai a gericcsavaró Maricsjászanák, a Baddhakónászana és az Upavista-kónászana, amelyekbe mindenkit módszeresen és a végletekig belevitt. Én közben nyomtam a pávát és társait, és érdekes módon, bár különböző sorozatokat gyakoroltunk, és a társaságból hárman még az elsőnek sem tudták a sorrendjét, szinte pontosan egyszerre végeztünk és egyszerre feküdtünk savászanában, síri csendben. Karácsony lévén még a kinti autók zaja is kevesebb volt, én a végén a saját szuszogásomra (vagy horkolásomra?) zökkentem ki a kábulatból. Akkor kezdtek mocorogni a többiek is.

Mielőtt ezt a bejegyzést megírtam volna, Asszem blogja alapján kalandoztam el én is az Ashtanga Vinyasa Krama blogra, amit egy 46 éves brit jógi ír. Érdekes eset, mert az emberünk két éve Astangázik, teljesen egyedül, könyvek és videók alapján otthon, és egész jól nyomja már a kettes sorozatot is. Ugyanakkor, a blogjába beleolvasva arra gondoltam, hogy mekkora mértékű küzdelem lehet minden nap rávenni magad a gyakorlásra, anélkül, hogy meglenne a szanga, vagyis a hozzád hasonlóan jógafüggők társasága.

Szerintem ha valaki megteheti, hogy eljön órára, az ne fossza meg magát a lehetőségtől, mert sokkal kevesebbet kell az elméjével küszködnie, és a tanár segítségével sokkal gyorsabban tud fejlődni. Nekem szerencsém volt ilyen szempontból, ha mondhatom, mert sok jó tanárom volt eddig, és bár nem tölthettem velük éveket, inkább csak napokat, esetleg heteket, de nagyon sokat profitáltam a tanításukból. Emellett lehetőségem maradt a kísérletezésre és a saját stílusom kialakítására, amellett, hogy próbálom hűen átadni azt, amit a tanáraimtól tanultam.

Meglehet, hogy egyedül gyakorolva sok dologra sokkal több kísérletezés után jöttem volna rá, bár kétségtelenül a gyakorlás a legjobb tanítómester. Ugyanakkor azt is látom, hogy azok, akik sokat gyakorolnak egymagukban, vagy egy tanárhoz jártak csak egész életükben, bizonyos dolgokat elfogadnak úgy, ahogyan meg tudják csinálni, és akkor eleve megszűnik a lehetősége annak, hogy tovább fejlődjenek a gyakorlásuknak abban az aspektusában. Láttam például pár embert, aki évekig úgy csinálta a vinyászát, hogy keresztezett lábbal leült, és utána nyújtotta ki. Eszébe se jutott volna, hogy összekösse a két mozdulatot, és anélkül nyújtsa ki a lábát, hogy a földhöz érintené. Arról nem is beszélve, hogy megtanuljon egyszer kinyújtott lábbal előreugrani, illetve hátramenetkor felmenni kézenállásba.

Nekem a jövő évi terveim között szerepel egy pár vinyásza, lehet hogy több is:

1. Kézenállásból Bakászanába
2. Bakászanából kézenállásba
3. Kézenállásból Tittibhászanába
4. Tittibhászanából kézenállásba
5. Kézenállásból láb nélküli fekvőtámaszba (Planchénak hívják ezt a figurát)
6. Csakrászanából kézenállásba.

Ez utóbbihoz még igencsak hiányzik a vállerőm, mert ehhez fejenállásból vagy gyertyából fel kellene tudni nyomni magam a kézenállásba. Nem baj, jövőre fejlesztem. Éljen az Iron yoga!