Hétfőn találkoztam Devvel a szállodájában, akkor egy kicsit bizonytalan volt még a programja, de végül kedden eljött és megtartotta az első workshopot. Én éppen órát tartottam Pesten, úgyhogy csak a végére értem oda. A résztvevők lelkesen körbeállták, miközben Dev magyarázott. Mindenki ragyogó arccal, úgy vettem le, hogy tetszett nekik az óra.
Végül megállapodtunk, hogy szerda reggel folytatjuk a workshopot, és igazításokat fog tanítani. A szerdai órára főleg tanárok jöttek, és néhány légzőgyakorlat, ráhangolódás után elkezdtük egy-két egyszerű ászanával. Dev szerint a haladó ászanákat nagyon jól tudja a társaság, de az alapokkal még vannak hiányosságok.
Szóval elkezdtük a dandászanával, és minden részletet megigazított. Utána volt pascsimóttánászana, és álló tadászana meg uttánászana. Én azt hittem eddig, egyrészt hogy jól csinálom ezeket a dolgokat, másrészt, hogy Istvánnal mi ketten vagyunk a legdurvább igazítók. Hát erre most Dev rácáfolt, méghozzá jó alaposan, mert a pádahasztászanában pont kettőnket telált meg Istvánnal, és mind a ketten bevallottuk utólag hogy ilyet még nem éltünk át. Majdnem felrántott a levegőbe, miközben a hátamat teljesen kiegyenesítette az előrehajlításban.
A pascsimóttánászanában is megmutatta, mi a lényeg, hogy a gerincet hol kell nyújtani, és nem mindenáron lenyomni az illetőt a földbe. A trikónászanával is nagyon sokat foglalkoztunk, énszerintem is nagyon alapvető póz. A végén bekérdeztem, hogy mi van a parivritta trikónászanával, és akkor azt is nyomtuk vagy fél óráig.
A workshopból az volt a tanulság, hogy a mennyiségnél néha jobb a minőség, vagyis tulajdonképpen 8-10 ászanát tárgyaltunk meg két óra alatt, de ez az információ szerintem hosszú távon nagy mértékben fogja befolyásolni a gyakorlásomat és az oktatásomat is. Ehelyett csinálhattuk volna azt, hogy 30-40 ászanán végigizzadjuk magunkat, de akkor lehet, hogy elsiklottunk volna az olyan részletek fölött, amikre most Dev felhívta a figyelmet.
Remélem, a következő napokban még lesznek érdekes ászanák, meg sok hasznos ismeretre szert teszünk. Arról is beszélt, hogy bizonyos sérülések esetén mire kell figyelni, kifejezett módon a térdsérülésekről is szólva. Lassan kezd átalakulni bennem az, amit a térdízület használatáról eddig tudtam, illetve alkalmaztam. Ha van lehetőségetek, csatlakozzatok a következő napokban a workshop óráihoz, szerintem mindenki haszonnal részt tud venni rajta.
Ja igen, azért adtam ezta a címet a blogbejegyzésnek, mert Dev mindenkit boss-nak szólít. Az összes jógást meg mindenkit. Először azt hittem, csak engem boss-oz de aztán rájöttem, hogy ez a szava járása. "Do the pose, boss" Persze ő az igazi boss, de így alázatosan adja elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése