A bandhák jelentősége

Swami Buddhananda könyve alapján további bejegyzéseket is szeretnék írni a bandhákról. A könyv bevezetőjében Sankarácsárja Jóga-tárávalíját idézi, ami egyébként tényleg figyelemre méltó mű. Nekem Desikachar fordításában van meg, és szeretnék még majd a jövőben részletesebben foglalkozni vele. A Jóga-tárávalí 29 versben összefoglalja az egész jóga- és tantra-filozófiát. Az első vers szerintem minden Astanga-gyakorlónak ismerős: vandé gurúnám csaranáravindé… Igen, innen vette Pattabhi Jois a kezdő imát, amelyben a guruknak ajánlunk tiszteletet.

Swami Buddhananda az 5., 6. És 8. Verseket idézi a könyvében, mivel ezek a bandhákról szólnak. Mivel a szanszkritjuk is nagyon szép, azt is idézem a fordítás mellett:

dzsálandharodjána-múla-bandhán
dzsalpanti kanthódarapájumúlát
bandhatrajé’szmin paricsíjamáné
bandhah kutó dáruna-kála-pását

“Ha rendszeresen gyakoroljuk a három bandhát – a dzsálandhára, uddíjána és múla bandhát – akkor a torok, a gyomor és az alhas megtisztul. Ha ez megtörténik, akkor miért kéne félnünk a haláltól?”

Desikachar a magyarázatban hozzáteszi, hogy a legtöbb szöveg szerint a pránájáma gyakorlása a bandhák nélkül tulajdonképpen hiábavaló, ugyanis a pránájáma célja a prána bejuttatása a központi vezetékbe (szusúmnába), és ehhez a Múla bandha nyitja meg a kaput. Desikachar úgy tárgyalja a Kundalinít, mint egy szennyeződést vagy akadályt, amelyet ki kell tisztítani, el kell távolítani, hogy a lélek evolúciója be tudjon következni.

Nos, ezzel sok szerző, vagy gyakorló vitatkozna talán, én azonban szintén hajlamos vagyok a Kundalinít egy anyagi energiának tekinteni (nevezzük a teremtés ősnemző energiájának), amelyet felébresztése után felhasználunk arra, hogy a lelket kiemelje az azt befedő rétegek közül, de a végső tökéletesség elérésekor már megszűnik a szerepe. Talán ez lehet az oka annak, hogy Patandzsali nem is nagyon említi a Jóga-szútrában, csak a későbbi, a jóga-filozófiára építkező tantrikus szerzők írásaiban jelenik meg.

Visszatérve a versre: a három bandha megtisztítja a torok, gyomor és alhas (kismedence) szerveit és idegfonatait, valamint energetikai szinten megnyitja az ott elhelyezkedő granthikat (energetikai blokkokat). Ebben az esetben a gyakorló egészséges marad, és nem kell félnie az idő előtti haláltól. Persze ez nem azt jelenti, hogy a bandhákat gyakorló jógi nem kényszerül előbb-utóbb a teste elhagyására, de mivel a tudata a felszabadult állapot felé halad, és elvágta a karma csomóit, nem fél a haláltól, és tudatosan fel tud készülni rá.

A paricsíjamáné szó azt jelenti, hogy “fokozatosan”. Ha nem tartjuk be a fokozatosságot és nem gyakorlunk rendszeresen és körültekintően, akkor a bandhák helytelen végrehajtása komoly betegségekhez is vezethet, hiszen nagyon erőteljes technikákról van szó. Én azt szoktam javasolni, hogy ha légzésvisszatartással gyakoroljuk a bandhákat, akkor a torokzárat napi 10-15 alkalommal, a másik kettőt pedig napi 7 alkalommal gyakoroljuk.