A hétvégi "Jóga és alvás" bejegyzésem nyilván nem volt a véletlen műve, mivel már harmadik hete vágyom arra, hogy jól kipihenhessem magamat. Erre kb. szerdáról csütörtökre virradóra kellett várnom, úgyhogy ennek fényében a héten eddig történtek krónikája következik.
Vasárnap este éjfélig blogoltam ugye, mert kellett azért egy pár bejegyzést előre feltölteni. Hétfőn reggel ötkor kelés, irány az Atma Buda. Egész jó kis Mysore óra jött össze öt fővel, köztük István meg Ági is ott volt. Ágit különösen szeretem igazítani, mert ő "nearing perfection", vagyis pl. Utthita haszta pádángusthászanában teljesen függőlegesre fel lehet emelni a lábát, a szuptakúrmászanában meg hozzá se kell nyúlni. Több, mint kész a 2. sorozatra, de egyelőre csak alkalomszerűen gyakorolja. Majd Indiában, remélem, belelendül. Amúgy a Youtube-os videóim közül is az a legnézettebb, amelyikben őt igazítom.
István is lelkesen nyomta, múlt heti térdsérülését meghazudtolva végigtolta a teljes szériát. Szabi és András teljesítménye egyenletesnek mondható. Szabi kezd rákapni a kézenállásra, András meg örül, hogy összeér a keze a Maricsjászanákban. Zoli, a balettos újonnan csatlakozott, de már vagy 2-3 hete szinte napi vendég. Jók az adottságai, szerintem hamar be fog érni.
Óra után kezdetét vette István adjustment-tréningje, melynek során végigveszi velem és Ágival az Ajaytól tanult igazításokat, hogy mi is tudjuk hasznosítani oktatás közben. Nagyon tudományos a dolog, persze elkerülhetetlen, hogy minden tanár belevigye az egyéniségét meg a felfedezéseit. Valahol itt talán egy picit túl lett húzva a hamstringem alsó ínszalagja, mert szerdán már egészen éreztem, hogy valami történik a bal lábammal hátul. Azért a kurzus jó volt, jövő héten folytatjuk.
Napközben a rohangászás, délután Agni és Astanga-óra. Ezen a héten van a Fitweek rendezvény, de ehhez képest szerdára egészen megcsappant az órák látogatottsága, csak nem elkezdődött már a karácsonyi mizéria? Vagy pedig dúl az influenza és mindenki otthon fekszik. Akkor inkább az oltás, csak gyertek jógázni! Szóval a kedd is zúzós volt azért, és ebben a három napban a gyakorlásom is lecsökkent egy órára, úgyhogy három napig tartott az első két sorozat.
Kedden este feküdnék le, de még otthon is sokat beszélgettünk az asszonnyal, úgyhogy szerdára virradóra is csak négy órás alvás kerekedett. Szerda reggel már tartalék telepre kellett kapcsolni. A hosszas kialvatlanság jellemzői: Mélyülő kék karikák a szem alatt, türelmetlenség, ingerlékenység, mozgáskoordinációs problémák.
Szóval szerda reggel öltöztetés a templomban, utána Bhaktis jógaóra. Behívtak még egy órára, mert nem jártam még eleget a félévben. Zsuzska rákapcsolt, a bemelegítés után kiképzőtábort tartott. Dinamikus gyakorlatok, kilégzés szájon át, süvöltetni kellett a levegőt mint a bokszolók szokták. Az ülő helyzetből hátrafordítások különösen durvák voltak, nem tudtam, hogy ennyire nem megy. Amúgy is nehéz volt átállnom az uddzsájíról a szájon át kilégzésre, meg felgyorsítani. Mindegy, a végén próbavizsgák voltak, én voltam a második. Le kellett nyomni a Zsuzska-féle napüdvözletet, majd különböző pózokból végrehajtott dinamikus bemelegítő gyakorlatokat kérdezett. Végülis ötösre értékelt, kár, hogy jövő héten még egyszer be kell jönni vizsgázni.
Délután ismét egy órácska gyakorlás. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben a vállaimat elég alapos terhelésnek vetettem alá. Vagy a fáradtság miatt nem érzek elegendő erőt a vállaimban a kézenállásos vinyászákhoz, vagy tényleg még ki kell alakulnia. Az esti órát is végigcsináltuk, egész jól kezd már menni a 2. sorozat azoknak, akik járnak.
Utána még próbálgattam egy pár dolgot, amit ma láttam a Youtube-on: láb nélküli fekvőtámasz, láb-lebegtetés tíz centivel a föld felett meg egyéb hasonlók. Persze a tartalék telepből már nem sokra futotta, majd egy szebb napon. Aztán gyorsan bezártuk a boltot és irány haza! Csütörtök reggelig majdnem kilenc órát sikerült aludnom! Hurrá! Újra visszatérek a színek a világba, göröghetünk tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése