Sport és jóga

Mivel mániákus könyvgyűjtő vagyok, általában abba a hibába esem (feltéve, ha ez hiba), hogy beszerzek egy csomó könyvet, amit érdekesnek találok, hogy majd elolvasom, persze lehet, hogy mindre sohasem lesz időm az életem során. De azért jó érzés, hogy ott vannak a kezem ügyében, és előkaphatom referenciának, amikor kell.

Legutóbbi Mysore-i látogatásom során például megvettem Doug Swenson "Mastering the Secrets of Yoga Flow" című könyvét. Utólag nem is tudom, miért, talán azért, mert hogy David Swenson bátyja (ketten láthatók a képen), és ő ismertette meg vele a jógát. Nos, a vinyásza sorozat, amit könyvében bemutat, nem túl nehéz, egy Astangás fantáziáját annyira nem mozgatja meg. Ami érdekes viszont, az a következő, "Cross-training with Yoga" című részlet a könyvéből, amivel több szempontból nem tudok egyetérteni:

"Amikor először elkezdtem a jógát gyakorolni, akkor körülbelül három évre fokozatosan kiiktattam minden más fizikai tevékenységet. Abban az időben azt gondoltam, hogy a másféle testedzés sérüléseket okozna, és meg voltam győződve, hogy minél több jóga, annál jobb, azt gondolva, hogy más testmozgás csak akadályozná a fejlődésemet. Ezalatta három év alatt egy rakás sérülésem volt, köztük térd-, hát-, boka- és csulósérülések is. A legnagyobb megdöbenésemre a sérülések oka az egyensúly hiánya volt a gyakorlásban. A túlzott mértékű jóga kiegyensúlyozatlan fizikai struktúrát hozott létre.

Miközben túlzásba vittem a jógát, az összes izmomat és ízületemet túlzottan megnyújtottam, kiegyensúlyozó erősítő edzés nélkül. A fizikai sérülések mellett letargikus hangulatba kerültem a túl sok jógától, amit ma "jóga-részegségnek" nevezek. Elhatároztam, hogy teszek egy kísérletet. Körülbelül három hétre jelentősen visszafogtam a napi jóga-gyakorlásomat, abbahagytam a lótuszülést és számos más extrém pózt, ami túlzottan megnyújtotta az izmaimat és az ízületeimet, és elkezdtem lépcsőzni, hegyet mászni, biciklizni és hasizom-gyakorlatokat végezni. Csupán három hét elteltével mentálisan tele voltam energiával, fizikailag pedig minden sérülésem megszűnt. Megteremtettem a szükséges egyensúlyt.

Bizonyos idő múlva fokozatosan ismét hozzáadtam a jógapózokat a rendszeres jóga-gyakorlásomhoz, sok más fizikai tevékenységgel együtt, és az összes sérülésem teljesen megszűnt. A lecke meglehetősen világos volt: Ha csak hagyományos edzést végzel, akkor sérülésekre, stresszre, feszült izmokra és nem teljes körű testedzésre számíthatsz, sohasem érve el az örömteli gyakorlás vagy a tényleges relaxáció szintjét. Ha viszont csak a jógát gyakorlod önmagában, bármennyire is csodálatos, túlnyújthatod magadat, és nélkülözni fogod a kemény aerobikus edzést. A megoldás az, hogy a jógát használod alapnak, és további hagyományos edzésformákat és mentális tevékenységeket veszel bele a cross-training programba."

Ezek után elkezdi felsorolni az edzésformákat (aerob edzés, izomgyakorlatok és a nyújtás), valamint elővezeti a szokásos amerikai edzőszöveget a szívritmus-célzónáról stb. Nos, én nem tudom, hogy pontosan mit és hogyan gyakorolt Doug, de nekem totál más a tapasztalatom a jógával és főleg az Astangával kapcsolatban. Természetesen tiszteletben tartva több, mint 35 éves oktatói tapasztalatát, és meghagyva a teret annak, hogy valaki esetleg egyet fog érteni a fenti sorokkal, hadd mondjam el a saját tapasztalataimat. Legfeljebb majd tíz év múlva megcáfolom önmagamat ugyanitt a blogban.

Számomra a napi Astanga-gyakorlás egyesíti önmagában az aerob mozgást, az erőgyakorlatokat, és a nyújtást is. Egyik személyi edzőnk le is mérte pulzusmérővel, hogy a kétórás Hot Ashtanga óra java részében a zsírégető tartományban edzünk. Ugyanakkor nem tartom egészségesnek az olyan mozgásokat, ahol a szánkon keresztül kell venni a levegőt, mivel az életlevegők összekeverednek, és az ember hamar kimerül, miközben a vér gázcseréje nem lesz elég hatékony, az izmok besavanyodnak. Az általam ismert egyetlen mozgásforma, ami orron keresztüli légzéssel végezhető, az a jóga, és azon belül a legmagasabb pulzust a Hot Ashtanga közben lehet fenntartani. Ugyanis az izzadás plusz munkát ró a szívre, és máris megvan a hőn óhajtott aerob edzés, a levegő szájon át való kapkodása nélkül.

Ha nem izzadsz meg jóga-gyakorlás közben, akkor persze nem csoda, ha mindened meghúzódik, beáll, hiszen hidegek az izmok, nem ég az Agni eléggé. A vinyászák remek erőgyakorlatok. Igazság szerint még a súlyzós edzésnél sem rajzolódtak ki ennyire az izmaim, és nem is voltam ennyire erős. Persze ezt mindenkin látom, nem csak magamon. Pár év rendszeres Astanga-gyakorlást (rendes vinyászával) le sem tagadhat a legtöbb ember, ha ránézek.

A dolog másik fele viszont az, hogy a hagyományos edzésformák során, amellett, hogy nincs tudatos légzés, nem hangsúlyozzák a nyújtást, hanem inkább az izmok összehúzását. A futás, bicikli, lépcsőzőgép, de még az úszás is viszonylag egyoldalú terhelést adnak bizonyos izmoknak, és korlátozzák egyes ízületek mozgási tartományát. Ezt sok veterán sportolónál megfigyeltem, nem beszélve a tipikus sérülésekről pl. teniszezők, röplabdázók stb. esetében. Az ugrálós sportoknak (aerobic, step, kangoo stb.) szintén nem vagyok a híve, mert a térdek és az ágyéki porckorongok hosszú távon nem bírják a sok rázkódást.

A küzdősportoknál egyértelműen magas a sérülésveszély, míg a súlyzós edzéseknél a hajlékonyság sínyli meg a nagy és kötött izmok kifejlesztését. A rendszeresen sportolók közül eddig a táncosokkal, akrobatákkal, illetve egyes Kung-fu gyakorlókkal van a legjobb tapasztalatom, egyrészt, mert a mozgáskészletük meglehetősen sokoldalú, másrészt, mert a nyújtásokra több hangsúlyt fektetnek, mint más sportágak művelői. A féloldalasságról ne is beszéljünk, amit például én szereztem a vívóéveim alatt.

Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenkit rá fogok beszélni, hogy csakis és kizárólag az Astanga. Az biztos, hogy akik komolyan művelnek más sportágakat, azok hasznos kiegészítőnek találják az Astanga-gyakorlást. Ugyanakkor számomra és sok mindenki más számára az Astanga-sorozatok teljes értékű mozgást jelentenek. Én napi hat óra jóga mellett legfeljebb a termálvízbe vágyom, és nem a szigetkörre.

A cross-training gondolata azért nem elvetendő, mert hát a jógában is azt tapasztaljuk, hogy ha valaki egy fix gyakorlasort csinál minden nap, akkor az bizonyos egyoldalú, esetleg kiegyensúlyozatlan hatásokat eredményezhet. Azok például, akik csak az Astanga 1. sorozatot gyakorolják, túlterhelhetik a hamstringjeiket, illetve a csípő- és a térdízületeiket. Ugyanakkor kevés a hátrahajlítás.

Én most az 1-2-3. sorozattal úgy érzem, hogy meglehetősen sokodalú az edzésprogramom, és nem érzem azokat a hátrányos hatásokat, amikről Doug beszél, a "jóga-részegséget is beleértve." Az elmúlt hat évben viszonylag kevés sérülésem is volt, és a jó hír az, hogy ha valami egyszer meghúzódott, akkor utána már kilazult. Például a bal hamstringem meghúzódott egyszer, egy évig fájt, de most már a bal lábam ott marad a fejem mögött. Remélem, a jobb húzódás nélkül is ki fog lazulni :-)

De ha valakinek túl nagy falat a 2. sorozat, akkor ajánlom például az Agni és az Astanga cross-trainingezését. Andrea Lutz is nem véletlenül mondta, hogy a dinamikus és erőteljes Astanga mellett gyakorolja például a Yin-jógát, ami meg kifejezetten relaxálós, nyújtós, belelazulós irányzat. Meg kell találni az egyensúlyt a polaritások közepette, ebben végülis igaza van Doug Swensonnak.