Gregor Maehle könyvének újabb részlete (ha így haladok, lassan lefordítom az egészet;-))"Ahogy a Jóga-szútra magyarázza (2.12.), minden gondolat, érzelem és tapasztalat tudatalatti benyomást (szamszkárát) hagy az elmében. Ezek a benyomások határozzák meg, hogy mi lesz belőlünk a jövőben. A Brihad-áranjaka Upanisad szerint mindaddig, amíg a lélek nem érte el a felszabadulást, egy hernyóhoz hasonlóan, amely az egyik fűszálról a másikra kúszik, a jelenlegi életében szerzett benyomások ereje által a lélek is egy újabb testbe kúszik.
Ez azt jelenti, hogy az a test, amiben jelenleg tartózkodunk, nem más, mint a múltbeli gondolataink, érzelmeink és tetteink összessége. Valójában a testünk a múltbeli gondolataink kikristályosodott krónikája. Ezen mélyen el kell gondolkodni és mélyen meg kell érteni. Ez azt jelenti, hogy az ászana az a módszer, amely kiszabadít bennünket a testünkben raktározott múltbeli kötöttségektől, hogy megérkezhessünk a jelen pillanatba.
Meg kell jegyezni, hogy ha (túl)erőltetjük a gyakorlást, akkor az csak a szenvedésen és a fájdalmon alapuló tudatalatti benyomások egy újabb rétegét fogja létrehozni. Ugyancsak felerősíti a testtel való azonosítást. A jógában bármi átmenetivel történő azonosítást avidjának (tudatlanságnak) nevezünk.
Ez eleinte meglehetősen absztraktnak tűnhet, de mindannyian, akik láttuk valamelyik szerettünket meghalni, emlékezni tudunk arra a mély benyomásra, hogy amikor a halál beállt, akkor a test csupán egy üresen hátrahagyott buroknak tűnik. Mivel a test a jármű, és a múltunk tárháza, olyan módon szeretnénk gyakorolni az ászanát, hogy a testünk a hasznunkra szolgáljon, miközben felszínre hozza és elengedi a múltat, ami benne rejlik.
A jóga a két szélsőség közötti középút. Egyik részről, beleeshetünk a fanatikus gyakorlás és az ideál hajszolásának szélsőségébe, miközben elutasítjuk a jelen pillanat valódiságát. Ezzel az a probléma, hogy mindig csak olyan módon viszonyulunk magunkhoz, hogy milyenné szeretnénk válni a jövőben, és nem ahhoz viszonyulunk, hogy milyenek vagyunk most.
A másik szélsőséget a pszichoterápia egyes iskolái javasolják, amelyek a múltbeli traumák előhozására koncentrálnak. Ha ezt megtesszük, akkor ezeknek a traumáknak a ránk gyakorolt hatása felerősödhet, és úgy viszonyulunk magunkhoz, hogy milyenek voltunk a múltban, a "felszínre kerülő dolgok" és a "folyamat, amin keresztülmegyünk" jelenségeivel meghatározva önmagunkat. Az ászana egy lehetőség, hogy búcsút intsünk ezeknek a szélsőségeknek, és megérkezzünk a jelen pillanat igazságához.
Hogyan nyilvánulnak meg a múltbeli érzelmek, gondolatok és benyomások a testben? Egyes jóga-gyakorlók sok dühöt tapasztalnak, amikor elkezdik gyakorolni az előrehajlító pózokat. Ez a múltbeli agresszió miatt van, ami a hamstringekben (combhajlító izmokban) tárolódik. Ha tudatosan elengedjük a dühöt, akkor az érzelem el fog tűnni. Ha nem, akkor valamilyen más formában fog felszínre törni, például erőszakos tettként vagy krónikus betegségként. Más tanulóknak sírhatnékjuk támadhat az erőteljes hátrahajlító gyakorlatok után. Az érzelmi traumák a mellkasban tárolódnak, ahol páncélként megkeményednek a szív körül. Ez a páncél fellazul a hátrahajlító gyakorlatok során. Ha elengedjük a páncélt, akkor nagy megkönnyebbülést érzünk, amit néha sírás kísérhet.
A túlzott merevség a mentális ridegségből eredhet, vagy abból, hogy nem merjük átadni magunkat az ismeretlen helyzeteknek. A túlzott hajlékonyság azonban ahhoz kapcsolódhat, hogy az ember nem tud állást foglalni az életében, és határokat szabni. Ebben az esetben az ászana gyakorlásnak elsősorban az erő fejlesztésére kell irányulnia, hogy egyensúlyt teremtsünk, és megtanuljunk ellenállni annak, hogy túlzottan megnyújtsanak. Az ászana segít a múlt felismerésében és elengedésében. Ez pedig kapcsolatba hoz a jelen pillanattal, és elősegíti, hogy elengedjük az olyan korlátozó elképzeléseket, hogy kinek gondoljuk magunkat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése