Szeged Ashtanga

Ismét 4.30-kor kellett kelnem, hogy elérjem az 5.53-as vonatot Szegedre. A hév csak negyed óránként járt, úgyhogy épp hogy elértem a vonatot. Nem szeretem az ilyen kora reggeli stresszeket. Ráadásul nem is bírtam aludni az éjszaka, úgyhogy odafelé végig szundi volt. Zsófi is jött le Budapestről a workshopra, hasonlóan éber állapotban. Csak a klíma ment rendületlenül, úgyhogy el is határoztuk, hogy délután a workshop végeztével célba veszünk egy termálfürdőt.

A workshopot Kracker Gyöngyi szervezte a Fit World fitnessz Punch termében. A terem jó nagy volt, simán elfért volna 25-30 ember is, bár ő 18-nál meghúzta a limitet. Sikerült bekapcsoltatni a radiátorokat is, valamint a klímát fűtő üzemmódra állítani, így a foglalkozás végére már lett vagy 30 fok.

Körbementünk a bemutatkozással, pár embert már ismertem a nyári wellbeach táborból. Egy-két jógaoktató is volt köztük, és feltünően sok mindenkinek volt gerinc-sérülése. Egy kis elméleti bevezetővel kezdtem, majd fekve ráhangolódtunk a légzésre, és utána ülve csináltunk alsó, középső és felső légzést, míg végül az összeset egybevettük, és elkezdtük az uddzsájít. Elmondtuk a mantrákat is, és utána állva még egyszer rákoncentráltunk a légzésre, majd elkezdtem a napüdvözleteket tanítani. Az A-t és a B-t is egyszer kitartottuk végig 5 légzésig, majd lenyomtuk a többit. Szépen végigmentünk a sorozaton, egy-két ember egészen hajlékony volt. De még akinek nehézségei is voltak, azok sem kedvetlenedtek el, mindenki a maga kapacitása szerint nyomta.

A végén egy relaxációval levezettük az egészet, majd elmondtuk a mantrákat, és szinte el is repült a négy óra. Volt egy kis vegetáriánus ételkóstoló, így tusolás után visszatértünk, eszegettünk és beszélgettünk. A debrecenieknek azért több kérdésük volt. Fél kettő felé Bogyóval és Zsófival nekivágtunk a spa feelingnek. A nemrég felújított Anna fürdő volt a kiszemelt célpont. Nem okozott csalódást.

Elsőnek bevágódtunk a bioszaunába, mert ugye jóga közben épphogy csak megizzadtunk. Én nem szeretem a 90 fokos szaunákat, a 40-50 fokosban is tíz perc bőven elég. A szaunában állítólag fényterápia is volt, ami négy különböző színű neoncsövet jelentett. Miután innen kikecmeregtünk, végigpróbáltuk a különböző medencéket, pezsgőfürdőket, hidromasszázs-fúvókakat. Közben Bogyóval megbeszéltük az élet dolgait, meg összetalálkoztunk egy-két ismerőssel.

A fürdőben nem voltak sokan, jól lehetett lazulni. Azt hiszem, ezt a programpontot rendszeresítem a vidéki workshopok során. Volt egy aromaterápiás gőzkabin. Bementünk Bogyóval, kellemes gyógynövény-szag. Egy nő volt még bent, aki úgy látszik, vágta a témát, mert valami folyadékot beöntött egy nyílásba, és perceken belül az egész kamrát sűrű fehér gőz lepte el. Szinte levegőt sem kaptunk, pedig azért engem az Atmában edzettek. Kitámolyogtunk, maradunk a masszázs-zuhanynál meg a jacuzzinál. Belsőleg is elfogyasztottam egy kis Anna-gyógyvizet a falikútból.

A fürdőzés végére annyira elálmosodtunk, hogy alig bírtam kivárni a vacsorát. Némi eszegetés után már nyolckor ágynak dőltem, felkészülve, hogy behozom a tegnapi éjszaka elmaradt pihenését is. Mivel Bogyó nem tudta, hogyan kell a fűtést bekapcsolni, alig volt vagy 20 fok a szobában, és hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy a paplan alá is belopódzik a hideg. Nos, kisvártatva sikerült azért beindítanom a fűtést, de a reggeli gyakorlás helyett inkább a pihenés filozófiáját és a japa-meditációt választottam.

Kilencre beértünk a fitnesz-be, a tanfolyam második napjára. Az egyik súlyzófüggő idősebb hölgyet leszámítva mindenki vállalta a második napot is, még Imre is, az egyedüli férfi résztvevő, aki nagyon igyekezett. Az átlag-életkor valamivel magasabb volt, mint egy budapesti Astanga-órán, de mindenki nagyon lelkesen vett részt. Vasárnap már eleve 30 fokban kezdtük, egy kissé jobban sikerült leizzadni a végére, és azt hiszem, mindenki elkezdte értékelni, hogy mennyivel jobb melegben jógázni, mint egy hűvös teremben.

Az elején fekvő ráhangolódással kezdtük, mert túl sokat dumáltak óra előtt. Végigmentünk a testrészeken, tudatosítottuk, végül a légzést és a homlokcsakrát. Olyan jól sikerült a belelazulás, hogy el is felejtettem a mantrákat elmondani gyakorlás előtt. Utána felültünk, és ülve, illetve térdelve elkezdtük gyakorolni a bandhákat. Nem csak hogy mindhárom bandhát átvettük, hanem a múla-bandha hangsúlyozásaképpen külön gyakoroltuk az asviní-mudrát (a végbél összehúzását), a vadzsróli- illetve szahadzsóli-mudrát (a húgycső körüli izmok összehúzását), illetve a múla-bandhát, ami igazából a két terület közötti rész összehúzása. Diktafont sajnos nem vittem, úgyhogy ezek nem kerültek rögzítésre, mint ahogy a vasárnapra beharangozott hangtálas relaxáció sem, amit a csoport egyik tagja, Evelin hajtott végre.

Szóval, miután megismerkedtünk a bandhákkal, felálltunk és elkezdtük a sorozatot. A tegnapi rutinnal egyeseknek már jobban ment, bár a sorozat második felénél azért ismét hüledeztek egy kicsit, ahelyett, hogy próbálkoztak volna. 11 körül jött egy fotós, aki vagy fél óra-húsz percig bírta a meleget, a párát és a hónaljszagot. Kíváncsi vagyok, milyen képeket készített.

A hidak után csináltunk még hátrahajlítást álló helyzetből, majd vállnyitást a falnak támaszkodva, előredőlve. Utána jött a befejező gyakorlatsor. Tizenkettő körül már készen is voltunk. Mindenki összeszedte még magát a relaxáció előtt, míg Evelin kitette a hangtálakat középre. Ekkor már lekapcsoltuk a klímát, és én előre be is takaróztam, mert azért 40 perc alatt kihűl az ember, meg a terem is.

Komoly élmény volt, annyi biztos. Evelin egy nagy gonggal kezdte, amit a terem végében egy állványra állítottak fel. Még jó, hogy én a közepén voltam, így is időnként majd kiszakadt a dobhártyám. A hangtálak némiképp finomabb hangot adtak ki, valószínűleg a csakrákkal rezonáltak, vagy valami ilyesmi. Ezen kívül volt még valami sámándobja, amiben mintha kis golyócskák zörögtek volna. Engem a dél-amerikai indiánok zörgetős hangszerére emlékeztetett. A többi az totál tibeti volt. Egyből valami hegytetőn levő kolostor ugrott be, és természetesen a csontig hatoló hideg. Az amúgy kellemes hangtál-relaxációból még valahogy ezt a képzettársítást kellene kiiktatnom.

Negyven perc relaxáció azért nem semmi, de arra jöttem rá, hogy ezt még bizony jócskán kell gyakorolnom. A gong és a hangtálak kikövetelték a magukét az emberből, sok mindenféle képzet feljött, próbáltam elengedni. Néha olyan volt, mintha a belső szerveimet masszírozták volna körkörösen. Azt hiszem, ezért hívják ezt hangmasszázsnak is. Egyszer kissé kinyitottam a szememet, Evelin éppen fölöttem körözött valamivel.

A közepe felé azt éreztem, minthogyha húznának kifelé a testemből a hangok, de nem tudtam annyira ellazulni, hogy teljesen el tudjam engedni a testemet. Mielőtt meghalok, ezt meg kéne tanulni. Nem aludtam bele, ciklikusan tért vissza a figyelmem a hangokra. A legmelengetőbb a sámándob zörgése volt. A hangtálak relaxálóak, én is használok órán egy hasonló zenét. A gong viszont erőteljes szerzetesi hangot sugároz, valószínűleg az a funkciója, hogy kiüsse a csakrákból a blokkokat.

Összességében véve jólesett a lazítás a végére, nem is nagyon akarózott senkinek se fölkelnie, amikor Evelin lefújta az akciót. Még némi kóstoló, meg terefere a végén, beálltunk egy csoportképhez is. Megbeszéltük, hogy január-február környékén folytatjuk egy újabb tanfolyammal, mert már vannak jelentkezők. Nosza, felkerekedtünk visszafelé, ötre már be is ért a vonat Budapestre. Azért nem annyira fárasztó, mintha hét kontinensen tartanék workshopokat. Ki tudja, még mit hoz a jövő? Mindenesetre a résztvevők, úgy érzem, elégedettek voltak, és remélem, hogy folytatják a gyakorlást, elindulnak a jóga útján.