Survivor

Néha hétköznapokon úgy érzem magamat, mint egy túlélő-játék résztvevője. Ha pl. csak napi egy órát tartanék, és gyakrolnék, akkor biztosan lazább lenne az életem. De nekem az az elvem, hogy ha túl könnyen mennek a dolgok, akkor ellustulsz, és felelőtlenné válsz. Ugyanakkor tudnom kell, hol van a kapacitásom határa, nehogy kiégjek és elmenjen a kedvem az egésztől. Szóval Stayin' alive. Plusz még amikor hétvégére bejön egy workshop.

A heti gyakorlásomban eléggé egyszerű képletet használok: 1-2-3-1-2-3. Vagyis az első három sorozatot gyakorlom, mindegyiket hetente kétszer (feltéve, ha nem csúszok el). Most vasárnap lelkesen behéveztem az Atma Budába, és lenyomtam az 1. sorozatot Istvánnal meg Dorkával. Jól esnek az ilyen közös reggeli gyakorlások. Egy baj volt csak, hogy az orrom kezdett jól bedugulni, és lefelé néző kutyában nem sok levegőt kaptam.

Nosza, otthon elkezdtem immunt erősíteni: 2x1000 mg C-vitamin, reggel-este 30 csepp Echinacea, plusz benyomtam a maradék sárkányvért, ami volt otthon, és rendeltem egy újat. Úgy látszik, sikerült elűznöm a H1N1 vírusokat, mert hétfőn-kedden fokozatosan csökkent a nátha, láznak híre-hamva se volt. Azért a gyakorlásra és az óratartásra kicsit rányomta a bélyegét, nem éreztem magamat éppen John Rambónak.

Hétfőn 2. sorozat, némileg kötött hamstringekkel, volt már jobb is. Kedden csak egy órám maradt gyakorolni, de azért nekiveselkedtem a 3. sorozatnak. Kb. egy harmadáig jutottam, de azt jó alaposan, csigalassúsággal. A 3. sorozatnál még megengedem magamnak a pihenőket, és többet piszmogok egy-egy ászanával, hogy fokozatosan rájöjjek, mit hogyan kell csinálni, és lassan beemelje a testem meg az aurám a gyakorlatokat. Nem mindig az a célravezető, ha addig egyszerűsíted a gyakorlatot, amíg meg tudod csinálni. Elsőre talán, de utána törekedni kell a helyes végrehajtásra.

Szerdán nekiálltam a 3. sorozat hátralévő ászanáinak, mivel volt két teljes órám a gyakorlásra. Lenyomtam az álló gyakorlatokat végig, itt-ott egy-két hátrahajlítással meg kézenállással fűszerezve. A kartámaszok már mennek fejenállásból, de az igazi szépség az volna, ha kézenállásból tudnám indítani, és oda tudnék visszamenni belőle. Sebaj, van még rá két évem. A Virancsjászana A és B igazi szadi, ami a csípőt és a bokát illeti. Legalábbis, ha megpróbálod rendesen megcsinálni. Utána jönnek a hátrahajlítások, meg a spárgák. Mivel délután egy csomó contortion-videót néztem a Youtube-on, lelkes voltam, hogy én is hajolgassak, mint a nádszál.

Persze az álom meg a valóság még nem esnek egybe, de azért a negatív spárgát erőltettem egy kicsit. Ennek hála Agnin simán ment a spárga mindkét oldalra. Tanulság: ha eggyel magasabbra teszed a mércét, akkor az eggyel könnyebb dolog simán menni fog. Ezért sem tartom célravezetőnek a cseppenként adagolós tradicionális módszert, mert az ember esetleg évekig meg se próbál egy olyan dolgot, amit amúgy viszonylag hamar elsajátítana.

A végén még dropback-eztem egy kicsit. Lassan majd csak nekem is sikerül elérnem a bokámat Csakrabandhászanában. Gyakorlás közben Gregor Maehle idézete villant az eszembe: az ászanának könnyednek és fájdalommentesnek kell lennie. Ha még nem tartasz itt, akkor az csak az előkészítő fázis, nem a konkrét ászana. Hát kíváncsi leszek, mikor pengetem le mind a hat sorozatot könnyedén, erőlködés nélkül, a bandhára, dristire és a légzésre koncentrálva. Gondolom, ha ezt elérem, akkor már nem is ebben a világban leszek (legalábbis tudatilag).

Este még egy dolog összeállt. Az Agni-óra végére már kezdtem egész fáradtan érezni magamat, de az utána következő 2. sorozat Astanga-óra végére mégis feltöltődtem. Ha az ember belemerül, akkor megnyílnak a csatornák. Az órán is ezt mondtam a jógásoknak: Az Astanga-jógában nem kell gondolkodni, nem kell az alignment-re figyelni, csak csinálni kell, és elmerülni a légzésben. Hagyd, hogy az Erő vezessen. Ez egy kicsit jedisen hangzik, de így van. A triszthána, vagyis az uddzsájí-dristi-bandha trió nagyon hatékonyan megnyitja a csatornákat, és a Kundaliní energia aktiválódása során a gyakorló azt tapasztalja, mintha tudatosan vezetné őt ez a belső erő.

Minden részlet a helyére fog kerülni, csak át kell adni magunkat a flow-nak. Amint a figyelmed elfordul a triszthánáról, elveszel a részletekben. Ezért foglalkoznak annyit az Iyengar-jógában az anatómiai részletekkel, az aligmenttel, mert valamivel le kell kötni az elmét, főleg, ha tíz percig állsz egy pózban. Ha nem a légzésre figyelsz, akkor az elme azonnal elkezd vándorolni. Szóval az Erő legyen veletek!