A címben szereplő titokzatos kifejezéseket a Jóga-szútra előadásban részletesen kifejtettem, de előtte még hogy mi történt a pénteki napon. Adri jövő hétfőtől kezd órákat tartani (reggel 9-kor Agnit, az Atma Pest-ben, ha valakit érdekel), és ma volt a vizsgaórája. A képen éppen őt igazítom tevepózban.
Így 2-ig volt időm megszerkeszteni a Jóga-szútra előadás PPT-jét, és utána bementem az órára. Szép simán beszélt, egy kicsit halkan, de teljesen profin, szinte nem is izgult. Igazgatott is szépen, bár engem nem. Elmerültem a gyakorlásban, és kb. hasonlókat éltem meg, mint Asszem a szerdai Agni-órámon. Akasztják a hóhért...
Mivel általában az Agni-órákon kb. 4-5 légzésig tartom ki a pózokat, amikor mutatom, itt most a 21 légzés nekem is nehezemre esett erőnlétileg. Néhány ászanánál számoltam, mennyit lélegzem, amíg Andinak letelik a 21. Általában 35-40 volt. Ezt kb. 2-3 részből tudtam összerakni a legtöbb ászana esetében, míg a rendszeresen gyakorlóknak meg se kottyan.
Ilyenkor az ember elméje mindent kitalál, csak hogy egy kis szusszanásnyi szünethez jusson. Iszik, orrot fúj, törölközőt igazgat, homlokot töröl, stb. Érdekes, hogy mennyire kondicionálja az embert az, amit gyakorol. Mivel általában az Astanga-sorozatokat gyakorlom, és ott is 5 légzés után van egy vinyásza, elszoktam a 21 légzéses kitartásoktól, meg nyilván a szép, hosszú, mély uddzsájítól. Jó kis alapozó óra ez az Agni, nem árt néha visszatérni az alapokhoz.
Amikor az ember óráról órára ugyanazt a sorozatot gyakorolja, annak vannak előnyei és hátrányai is. Egyrészt nagyon jól betáplálod a szervezetedbe az adott ászanákat meg az egész sorozatot, másrészt viszont az elme hozzászokik az "ismert" anyaghoz, és otthonosan kezdi érezni magát. Sok embernek ez kényelmes, hogy eljön az órára, tudja, ki tartja, szinte szóról szóra tudja, mit fog mondani, hogyan igazít, és mit kell csinálni. Egy folyamatosan változó anyagtól jobban fél az ember, mert nem tud "hozzászokni".
Most is egy pár embert már az váratlanul ért, hogy Adri vezeti az órát, és nem én. Szóval szerintem jó azért időnként néhány új körülménnyel megszédíteni az elmét, hogy kizökkenjen a megszokott kerékvágásából. Ha egzotikumra vágytok, gyertek a csípőnyitó workshopra! Összességében jól eltelt az óra, azt hiszem, mindenkinek tetszett, és én is jól éreztem magamat, egészen feltöltődtem a végére.
A másodikat én tartottam, mégpedig angolul, mert egy izraeli és egy purtugál új lány is volt, a többiek meg beszélték a nyelvet. Többen követelik tőlem, hogy pénteken is tartsak Astangát, lehet, hogy valamikor a 2 órási majd az lesz, de még nem most. Lement az óra, Andi mindkettőt végignyomta. Nekem mára egy is elég volt, és még utána a Jóga-szútra előadás.
Négyen voltak amúgy rajta, mikor elkezdtük bejött egy ázsiai kinézetű nő. Nem is voltam biztos benne, hogy érti a magyart, de utólag kiderült, hogy igen. Mongóliából származott, és a szülei gyerekkorában tanítottak neki jógagyakorlatokat, de a filozófiáról semmit nem mondtak. Ezért most eljött, hogy megtudja, mi van az egész mögött. Ez jó dolog szerintem, mert sok embernek az érdeklődése kimerül az ászanák szintjén, és "nyaktól felfelé" már nem annyira akarnak jógázni.
Szóval megbeszéltük az abhjászát (gyakorlás) és a vairágját (elkülönülés), meg is van a hangfelvétel, és a pdf is. Most szerencsére nem merült ki az elem, így megvan mind a másfél óra. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a következő blogbejegyzésemet is, amely az 1.12. szútra magyarázata. A végén egy kérdés erejéig érintettük a tamaszikus folyamatokat is (tantra stb.), de jeleztem, hogy ez csak olyanoknak való, akik nem képesek magasabb kötőerőbe emelkedni.
3 megjegyzés:
kicsit aggódva látom, hogy a lábad a lány fenekén nyugszik
remélem nem gondoltál közben malac dolgokra.
rossz az aki rosszra gondol!ne magadból indulj ki... :)
a te eltávolított bejegyzésedből indultam ki - okkal
Megjegyzés küldése