Jelentős változások
Miután Govinda visszaérkezett Amerikába első Mysore-i látogatásáról, úgy érezte, minden megváltozott. Tudta, hogy nem lesz képes többé ugyanúgy folytatni az üzletet, ahogy eddig. Tudta, hogy sok jelentős változtatást kell végrehajtania.
Elsődleges célja az volt, hogy teljesen függetlenné válhasson az ingatlan-üzlettől. Ennek érdekében annyi pénzt akart félretenni, amennyit csak tudott, és olyan rövid idő alatt, amennyi alatt csak lehetett. Így azonnal kiköltözött az apartmanjából, és a teherautója rakterébe helyezte át főhadiszállását.
Gondolhatnánk, hogy így nagyon nehéz lehet élni, de Govinda azt érezte, hogy felszabadultan élheti az életét így, hogy nincs egy helyre lekötve. És menet közben sok pénzt is meg tudott spórolni. Két évnyi nomád élet után elég pénzt gyűjtött össze ahhoz, hogy elutazzon Indiába, és 3-4 évig vissza se térjen. Az a lehetőség, hogy bármikor, bárhová utazhatott, és bármennyit gyakorolhatott, amennyit a szíve megkívánt, egy valódi álom beteljesülése volt. Govinda olyan szabadságot és boldogságot tapasztalt meg, amelyről soha nem is sejtette, hogy lehetséges.
A nagyváros szívében
1999-ben Govinda New York City-be költözött. Sejtelme sem volt róla, milyen erőteljes benyomások érik, miközben ebben a metropoliszban lakik. Azonnal elkezdett dolgozni a Jivamukti Yoga Center-ben Sharon Gannon és David Life vezetése alatt. A tanítványok minősége és a nagy, ismert jógastúdió atmoszférája csodálatos lehetőséget adott arra, hogy Govinda tanítson és tanuljon is a gyakorlás azon aspektusairól, amelyekkel eedig még nem akadt dolga. Voltak rendszeresen vendégeskedő tanárok, és kirtan (közös mantra-éneklés). Nagyon jó lehetőség volt arra, hogy személyesen foglalkozzon az elkötelezett tanítványok csoportjával. A város energiája és a jóga-tanítványok közössége jó közeg volt ahhoz, hogy sok mindent megtanulhasson a gyakorlásról és az életről is.
2001 szeptember 11
Éppen amint Govinda lassan befejezte a Jivamukti-ban töltött időszakát, elérkezett az amerikai és a világtörténelem egyik legemlékezetesebb napja. Guruji egyik New York-i látogatása alatt két eltérített utasszállító repülőgépet szándékosan nekiütköztettek a World Trade Center két tornyának. Az ezt követő káosz és trauma ezrek, de lehet, hogy milliók életét változtata meg örökre. Önmagában az, hogy New York City-ben volt ebben az időben, erőteljes lecke volt az emberi élet törékenységéről és értékéről. Ez a katasztrófa sok ember mindennapi életét zavarta meg olyan módon, ami ritkán történik.
Bizonyára valami történt a város és Amerika lelkével, ami már soha többé nem lesz ugyanolyan. Különleges folyamat volt végignézni, hogyan bánt Guruji a tanulókkal és a helyzettel. Az a hatalmas mennyiségű együttérzés, erő, érzékenység és szeretet, amit Guruji ebben az időben kifejezett, tényleges tanúbizonyságot tett a jóga valódi erejéről. Azok a leckék, amelyeket Govinda ebben az időben megtanult, felbecsülhetetlen értékűek voltak a fejlődése szempontjából, oktatóként és emberi lényként is.
Celebek a stúdióban
New York-ban töltött ideje alatt Govindának sok lehetősége volt hírességekkel és VIP-kkel dolgozni. Sok időt töltött magánórák adásával Christy Turlingtonak, illetve Stingnek és feleségéne, Trudie Styler-nak. Valamivel kevesebb időt töltött Tobey Macguire, Gwyneth Paltrowe és más fontos kilensek oktatásával. Az, hogy ezeket az embereket a jógára oktathatta, lehetőséget adott Govindának, hogy találkozzon és megismerjen olyan embereket, akik rendkívüli életet élnek, rendkívüli körülmények között. Az, hogy megismerhette és megfigyelhette őket, lehetőséget adott Govindának arra, hogy megértse a pszichológia, valamint a kultúra, társadalom, hírnév, és az emberi tudat kölcsönhatásait, amit más szempontból nehéz lett volna megismerni.
Találkozás Yoshikawa Mae-val
2004 nyarán, miközben Tokióban tartott workshopot, Govinda találkozott Yoshikawa Mae-val, akit a tolmácsául jelöltek ki. Rövid udvarlás után Govinda megkérte Yoshikawa kezét, ő pedig igent mondott. 2006 május 11-én formálisan megházasodtak Tokió Meiji-jingu szentélyében. Yoshikawa és Govinda számára is az első házasság volt. Guruji mindig beszélt a házasság fontosságáról a jóga gyakorlásában, és most egyértelművé vált, hogy a szavak, amiket mondott, igazak voltak. A házaspár most Fukuokán lakik. Gyakran utaznak és tanítanak együtt Japánban és világszerte.
A jövő
Govinda szenvedélye mindig is az volt, hogy az Astanga jógát tanítsa, ahogyan azt gurujától, a Mysore-i Sri K. Pattabhi Jois-tól tanulta. A tradicionális jóga-gyakorlás ereje, misztikuma és mágiája egy olyan áldás, ami meghaladja a hétköznapi elme értelmi képességeit. Ha a jógát megfelelően tanítjuk és gyakoroljuk, akkor csodálatos módokon tudja megérinteni és megváltoztatni az életünket.
Mióta az első tanfolyamát megtartotta japánban, Govindát mélyen megérintette az itteni tanítványok intenzív odaadása és éhséga a hagyományos jóga-gyakorlásra. Govinda az ideje java részét azzal fogja tölteni, hogy Japánban tanítja az Astanga-jógát, és reméli, hogy ezt még sok évig teheti. Bár Govinda alapvetően Fukuokában fog élni, és az Univa General Yogában tanítani, sokat fog utazni Japánban, és több helyen is fog rendszeresen oktatni. Ugyancsak fog intenzív elvonulásokat tartani a világ különböző részein.
2009 augusztus 1-jén Govinda Kai-nak és Yoshikawának megszületett az Issa Yamaguchi nevű fiúgyermeke. A lunaticmonk.com honlapon megtaláljátok Govinda Kai blogját, és Flickr-fotógyűjteményét is. Remélhetőleg jövőre vagy azután Magyarországon is találkozhatunk vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése