Természetesen nincs semmiféle ranglista, inkább "Hall of Fame". Az már senkinek sem újdonság, hogy sok nő jön jógázni, és talán az sem, hogy szívósak, mint a kökényvessző. Éppen ezért örül az ember, ha a "félénkebb nem", a férfiak is bepróbálkoznak egy-egy Astanga-órával. Harciszerzit és egyéb keménykedő barátaimat folyamatosan kapacitálom, hogy vállaljanak be egy Astanga-kiképzést az Atma Centerben. Nos, egy pár név azok közül, akik eddig kipróbálták, és bejött nekik:
Először is István, aki mint oktató most már mások beszoktatásában is jeleskedik. Indiában volt életében először Astanga-órán, és menthetetlenül függő. Két név az ős-Astangások közül, akik az Atma színeiben gyúrnak mostanában: Szabi és Zsolti. Szabi már 2. sorozatot is vállal, mióta egy hónapot képezte magát Mysore-ban, Zsolti még óvatos, egyelőre az 1. sorozat mellé marad a teljesítménytúra meg az éjszakai tájékozódó futás. Berci sem itt kezdte, de van, amikor heti 2x is jön. A full vinyásza a kedvence.
Kolléga - Pórffy Csabi szintén bevállalós. Amellett, hogy saját tanítványait képzi Budapesten és Miskolcon, beígérte nekem, hogy jövőre a 3. sorozatot is kipróbálja. Artista múltú Benjáminnal együtt szokták nekem a kézenállásokat nyomni az előre-hátra vinyászánál.
A Harcosok Klubja: Dani és Bálint - Capoeira, Peti - Thai Box. Szétrúgták a térdkalácsát, úgyhogy most Astangával gyógyítja. Jani - Aikido. Ő amúgy nagyon összeszedett, egoless.
Ja és ne hagyjuk ki a barátaimat, akik már Pulában is nyúzták a szőnyeget: Gyuszkó, alias Goro, Priyatama, aki már heti kettőt nyom, és a barátja, Bálint.
És végül de nem utolsósorban, az értelmiség képviseletében András, aki pszichológus, és áthatóan áll hozzá a témához, de róla már írtam korábban külön bejegyzést. Reménybeli vendégeim közé tartozik Ricsi is, a Kettlebell Hard Style edző, akit István már szépen kiképzett az elmúlt négy hét alatt. Várjuk a további vállalkozó kedvű fiúkat, és persze a lányokat is, mert ők mindet kibírnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése