Mielőtt további fejtegetésekbe bocsátkoznék, mivel ez némi időt igényel tőlem is, és majd később szándékozom megtenni, leközlöm a Tantra Night másik résztvevőjének, Szabó Andinak a fejtegetését, amit kifejezetten kért, hogy publikáljak. És hogy ne csak olvassuk, lássuk is, egy kép róla, amint a kislányomat jógáztatja (amúgy egyesek szerint ez sem helyes, hogy egy 3 éves gyereket jógáztatunk). Ja, előtte egy rövidet Marcsitól:
"Hmmm az kommentet olvasva örülök, hogy csak késve tudtam meg hogy van ilyen óra. Ha elmentem volna és úgy kell végig ülnöm az időt, ahogy Andi a beszámolóban leírta, én tuti felrobbanok, van legalábbis sikítva kirohanok. Írt arról is, hogy "állítólag ezek a gyakorlatok a kundalini-energia felébresztésére szolgálnak". Viszont én megjegyzem, hogy az ashtanga és agni órákon, ha rendesen lélegzel és csinálod a gyakorlatokat, ugyanezt az eredményt simán meg tudod tapasztalni, nem kell ahhoz tantra jógára elmenni. :)"
És most pedig Andi expozéja:
"Sziasztok! :-) Szerintem mindenki tudja, hogy én ezen a fórumon ritkán reagálok, általában nem azon az energiaszinten érzem a 'kommenteket' és általában a 'postokat' sem, amire reagálni kéne, inkább elmondom személyesen két szóban... Nekem egy dolog tűnt fel a 'tantra night'-al kapcsolatban, sokan, és hosszan írtunk... Meg még egy..., hogy én is írok...;-)
Mostanában keresem az utakat (nem az utam, azon már lassan és néha jól, néha nehezen, de biztosan járok és fontos helyet foglal el benne a jóga...), és mindig nagyon örülök, ha ilyen helyekre hívnak, ahol egy filozófiát olyan ember képvisel, aki az egész utat végigjárta, teljességében... Mert csak egy ilyen ember tud 3 órában úgy beszélni valamiről, hogy én eldöntsem, érdekel-e ez az út engem a következő 7 évben... Vagy akár egy ismétlés erejéig... A legtöbb helyről 3 mondatot viszek haza, de ezekből a mondtakból épülök a következő 3 hétben...
Tehát először is, köszönöm szépen ezt az estét és ezt a 3 mondatot, István!
Ervin azt képviselte számomra a tantrával kapcsolatban, amit Gauranga az Ashtangához kötődően...Hiteles volt és őszintén, bölcsen próbálta végtelenül különböző (személyiségben, lelki fejlettégben és pillanatnyi lelkiállapotban...) embereknek átadni egy emberöltőnyi elvonulás tanulságait. Ezt ő tantrának nevezi...
Az, hogy ki milyen stimulációkra nyílik meg, azaz Andi, hogy 'kinek mi jön be', személyiség és hangulat/lelkiállapot függő... Én most mindenre nyitott vagyok, ezt mondtam a 'bemutatkozásnál' is, nekem ez azt jelenti, hogy nyitott vagyok 'figyelemmel hallgatni'... Aztán majd leszűröm és amit úgy vagy olyannak érzek, azt internálom...
Az óra energetikai felépítése nem lehetett könnyű, boldog-boldogtalan jelen volt a viszonylag nagy teremben, és ezt vehetitek szó szerint. Ervin nem 'erre' készült, lehet hogy nem is 'készült', azt hiszem nála a csoport dönti el, milyen mélységekig merészkedünk...
A felépítés spontán volt és kezdő csoportra szabott + az egyéni 'megkülönböztetett figyelem' a csoport létszáma miatt nem lehetett teljes. Mégis, a szerkezet teljesen rendben volt, és a 'bemutatkozásra' épült. A 'bemutatkozás' fontos a csoport energetikai hangolása szempontjából, persze aki még nem vett részt hasonlón, annak ez fura lehet. Nem konkrétumok érdekelték Ervint, hanem a pillanatnyi lelki állapotunk és hogy mit várunk az estétől... Ebből kiderült, mire vevő a csoport és ami még fontosabb, hogy mennyire egységes (vagy menniyre nem, lásd feljebb...)
Ha kisebb a csoport, jobban ismeri egymást, stb.., teljes egység és összehangolódás tud kialakulni ebből a 2 mondatból az elején, és utána közös célért doglozunk 3 órán át. Itt ilyesmiről természetesen szó sem volt, ahogy a legtöbb nagy létszámú 'bevezető' órán nem is lehet. Ezeken az 'ismerkedéseken' azt lehet eldönteni, elfogadod-e egyfajta vezetődnek az óratartót a kisugárzása, tapasztalata alapján és valamennyire sajátodnak érzed-e az útját, el szeretnél-e mélyülni - akármennyire is- benne.
És végül az óráról is ha már...:-) A rövid elméleti bevezető - amit mi kértünk hogy legyen rövid és inkább utána sok gyakorlat - szerintem mindenkinek adott valamit (akinek nem, az szóljon..., vagy nem volt ott vagy lezárt vagy döntse el maga...). Én is kértem, hogy 'kis elmélet sok gyakorlat legyen', és utólag szívesen megfordítanám... A tantráról azt vittem haza, hogy 'itt és most' kell élnünk és a jelen életünkben, személyiségünkkel, egónkkal, érzelmeinkkel, stb törekedni arra tiszta tudatra, ami felé az összes út, a buddhizmus, a tibeti szerzetesek vagy akár a Krisna Tudat tart.
Az 'itt és most' pedig egyrészt behatárol, másrészt új utakat, új lehetőségeket kínál az energiák megtisztítására és felszabadítására, és innentől az út és a lépések csak rajtunk állnak... Ha elég stabilak vagyunk ..;-)
Az óra második fele pranayama-val telt, aki még nem gyakorolta hosszabb ideig, annak megrázó - vagy unalmas, mivel a megrázó elől gyakran lezárunk...- élmény lehetett. Nekem fel sem tűnt a 2 óra, bár valamennyi gyakorlatot ismertük Gaurangától vagy máshonnan, de Ervin olyan részletekre hívta hívta fel a figyelmet, amik gyakorlása nagy koncentrációt igényelt, vagy egszerűen csak meglepő volt 1-1 kis plusz (én pl. táncos múltam kapcsán egy légzőgyakorlatot kb.10 évig gyakoroltam anélkül, hogy a lényeg akár csak egyszer is említésre került volna.)
Soooo... István, még egyszer köszönöm, jó volt, még a Facebookra is felcsalogatott ...;-) Csak rá ne szokjak...;-) De ha elfogadtok egy jótanácsot, legközelebb hasonlót csak kis csoporttal, inkább két részletben és igenis jöjjön Ervin egy nappal többre, mert így egy kicsit túl kaotikus volt, ami kijött...
Mindennapi gyakorlás szintjén pedig senkinek nem árt a jóga mellé egy kis ima-mantra-pranayama..., kinek mi az 'ő útja'... Bár nekem is a jóga esik legjobban, és azon belül is az Ashtanga, kell mellette mást - másképpen - is 'gyakorolni'. A teljességre törekvéshez mindenkinek magának kell tudnia, mi az útja, vagy legalábbis keresnie, pl. ilyen lehetőségek által, mint ez az este, vagy Manju workshopja, amire meg én nem jutottam el sajnos... Ennek fényében tehát, remélem, see you next time..., Marcsi, Andi, Panni és ALL...
PS: István, azért kíváncsi lemék a Te véleményedre is... Divatos szóval plíz comment...:_))) Lapítasz, mint.... Nyuszi a fűben...;-)))"
Az én kommentemre reagálva: "A 'szabad véleménynyilvánításban' egyetértünk, mindig is értékeltem a szókimondásodat és az ehhez párosuló toleranciádat, az ellentétes vélemények meghallgatását. Ez ahhoz képest mennyire 'egy' utat választottál magadnak, egy rendkívül széleskörű elfogadása mindenki más sokféle útjának :_)
Viszont... Szerintem 'tanárként' a véleménynyilvánításnak már csak olyan formában szabad megtörténnie, hogy 'nem értékelünk és nem ítélkezünk', ajánlunk egy utat de nyitva hagyjuk az ajtót, ki-ki döntse el, merre indul... És társulnia kell a toleranciához egy olyasfajta nyitott meghallgatásnak, amit fent említettem, hogy elgondolkozunk az akár teljesen ellentétes véleményen is.
Attól még tud az ember szilárdan a középpontjában maradni, és a saját útját járva tanulni, fejlődni, hogy beépít olyan gondolatokat is, amiket esetleg egy tőle távolabb álló filozófiában talál meg... Így értettem a '3 mondatot', amit bármiből, bárhol, bárkitől megkaphatunk 'ajándékba'.
PS: Én a Tantra night után ugyanúgy aludtam, mint az Ashtanga órák után szoktam...;-) Először kellett egy kis lecsendesedés, míg a felébresztett energiák megnyugodtak, utána viszont nagyon jót aludtam, köszönöm :-) Amikor fizikailag jól bírom az órákat (nem vagyok beteg, stb), az Ashtanga is teljesen feltölt energiával (a gyakorlásom elején pont fordítva volt, olyan fáradt voltam, hogy alig bírtam hazamenni :_) De egy ideje energiával tölt el, gondolkozom is a reggeli gyakorlás célszerűségén, csak sajnos éjjeli bagoly vagyok :_) De mindenképpen ki fogom próbálni, egy próbát/meghallgatást/tapas
A thread tovább tekergőzik Pórffy Csabi blogján is, annak már csak a linkjét vágom be ide: Tantra by ayogi. Szóval folytassátok nyugodtan a kommentelést, és én meg majd összeszedem magam, és előrukkolok egy kis összefoglalóval, ami remélem mindannyiunk hasznára válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése