2009. szeptember 14., hétfő

Szthira-bhága

Szombat reggel 8 óra. Atma Center Buda. Szóló Astanga-gyakorlás. 3. sorozat. Fűtőtestek és fényszórók bekapcsolva. Szúrja-namaszkára, kézenállásokkal. Álló gyakorlatok. Figyelek a bandhára és a csípőízületek helyzetére. A légzésem kicsit gyors, nem sok időre tudtam elszabadulni a családi kötelességektől, mégis koncentráltabban tudok itt gyakorolni, Patandzsali szobrával szemben, mint otthon.

Az első két gyakorlatot szeretem, bár a Visvámitrászanánál még nem tudom teljesen kinyújtani a térdemet. A vállam mostanra javult meg, most már jobban tudom tartani magamat a kartámaszokban. Utána öt lábat-a-nyakbarakós póz következik. Good luck! Szerdán valamivel jobban ment. Hanyatt fekve, kezeken feltámasztva, egy kézen és egy lábon, állva előrehajításban, és fél lábon állva. A szanszkrit neveket kihagytam, nem sokat mondtak volna a legtöbbünknek. Szép kis garnitúra. A bal oldalam valamivel nyitottabb, mint a jobb. Majd kiegyensúlyozódik.

Ha ezek már menni fognak, akkor még kitaláltam egy pár pózt, ami nem szerepel a sorozatokban. Sok mindent lehet úgy csinálni, ha a lábad a nyakadban van (és főleg, ha ott is marad). Végre megvan. Úrdhva-kukkutászana - személyes kedvenc. Talán ebből rájövök egyszer, hogyan kell a Karandavászanát is csinálni. Utána ismét parádé: hat gyakorlat kartámasszal, vagyis csak a tenyered van lent a földön, és a lábadat ide-oda teszed. A képen az Astavakrászana látható. Ezt megpróbáltam kézenállásból, ahogy Ricky Tran csinálja, de most még nem megy. Fejenállásból is keserves.

Púrna-matszjéndrászana: teljes gerinccsavar. A térdem lassan kezdi megszokni, de még a kezem nem ott van, ahol lennie kéne. Utána a Virancsjászanában kombinálódik a féllótusz, a lábat-a-nyakba, és a feltámasztás is. Ezt még gyakorolni kell, de nem reménytelen. Az egyetlen könnyebb póz talán a Virancsjászana B. Utána még több hátrahajlítás, majd csípőnyitás spárgában minden létező testhelyzetben, és a kettő kombinációja. Segítséggel sokkal jobban sikerülnének a pózok, az biztos. Mennyivel könnyeb dolga van a tanítványaimnak!

A befejező sorozatra nem sok idő marad, sietni kell haza a gyerekhez, mert a feleségem meg Indiában van a hétvégén. Azért háromszor hátradobom magam hídba kézenállásból (persze feljönni már nem sikerül, majd talán hét közben), egy kis pascsimóttánászana, meg gyertya, és befejező mantra. Közben megjött István, készül a 10 órási Agnira.

A 3. sorozat igazi kihívás. Ha valaki idáig eljut, akkor szerintem már nem kell sietnie. A Szthira-bhága azt jelenti, hogy szilárd erő. Ez haladó sorozatnak számít. Vagyis, ha az első kettőt szépen tudod, akkor kezd kibontakozni az a belső erő, a prána fölötti uralom képessége, amely nélkül szinte lehetetlen egyhuzamban végigcsinálni a 3. sorozatot vagy a továbbiakat. Az első 2 sorozatnak nagy terápiás jelentősége van, és én azt szoktam javasolni, hogy minél előbb szokjunk rá mindkettő rendszeres gyakorlására. A Szthira-bhága, vagyis Advanced sorozat állítólag eredetileg egy hosszú sor volt, több, mint 50 gyakorlatból, és később szedték szét több részre.

Elképzelhető, hogy Krisnamácsárja egy kupacba rakta a haladó ászanákat, amúgy sem arról volt híres, hogy kímélte volna a tanítványait. Állítólag BNS Iyengarnál még most is 3 sorozatot tanulnak. Az is lehet, hogy Pattabhi Jois hozzátett, kibővítette, és így már két részre kellett osztani. A korai tanítványok, pl. David Williams Advanced A-ról és B-ről beszélnek. A legmodernebb rendszer szerint négy haladó sorozat van, Advanced A, B, C és D. A hatodikról még külön listát nem láttam, de a rendelkezésemre álló listák alapján az 5. és a 6. sorozatba is kb 25 pózt osztva egész jól el lehet gyakorolgatni.

Az a meglátásom, hogy a 3. sorozattól kezdve már nem fogunk olyan komoly minőségbeli ugrásokat tapasztalni az egyes sorozatok között, mint az első kettőnél. Tehát nem kell sietni, mert tulajdonképen mindegy, hányat csinálsz meg a haladó gyakorlatok közül. A lényeg a légzésen és a koncentráción van (bandha-dristi). Szóval step by step. Amúgy is, ha az egy év - egy sorozat fogadalmamhoz ragaszkodom, akkor még több, mint másfél évem van a 3. sorozat begyakorlására. Remélem, addig találkozom 1-2 tanárral, aki tud benne segíteni. Mert ha nem, akkor marad a self-practice.

Nincsenek megjegyzések: