Full Moon Meditation

Röpke öt órás alvás és éjfélig blogolás után a csütörtöki teliholdas napra virradtunk. Legalább fent vannak az mp3-ak. Jobb oldalt a legalsó menüben találthatjátok az összes linket. Napról napra egyre melegebb van, aminek én személy szerint örülök, mert így legalább simább lesz a visszaállás a Hot Ashtangára Budapesten. A srácok közül ma csak István érkezik, a többiek lesérültek, vagy pihennek.

Szerencsére nem volt a héten jógából adódó sérülés, még izomlázra sem panaszkodtak nagyon (lehet, hogy túl elnéző vagyok velük?). A tenger azonban megkövetelte a magáét, jó pár süntüske és szikla által zúzott seb formájában. Ja, bocsánat, kifelejtettem, hogy Orsinak felmaródott a bőr a hátán a sok hátragurulástól, de az hamar elmúlik.

A jógasálában ma sikerült 30 fokot és 80% párát generálni, ideális a gyakorláshoz. Jól megizzadtunk. Az állók között csináltattam mérlegpózt meg féllábas álló előrehajlítást, illetve a híd előtt mandalászanát. Gyertyában hátraereszted a lábadat a tarkód mögött a földre, majd vissza föl és ekébe. Ha már szépen megy előre-hátra, akkor lehet körbe-körbe lépegetni a lábaddal, oldalt mindig átfordítva a derekadat. Lehet fejenállásban meg kézenállásban is csinálni, csak úgy nehezebb.

Csináltunk három szép hidat, majd a befejezőket. Óra után István és Nóri ott maradtak gyakorolni, mert délután Kontakt jógát akarnak tartani a telihold tiszteletére. Én megtaláltam a Tai Chi mester két nagy kardját, és azokkal mutattam be néhány ászanát. Nem lehetett húzni az időt, mert mára volt betervezve a hajós kirándulás.

Amikor hazaértem, már hajtottak, hogy induljunk, elvileg 11-re kellett a kikötőben lenni. Bogyóék meg a gyerekek kocsival, a többiek gyalog át a városon. A kikötő tipikus riviérás hangulatú, itt sem úgy néznek ki az emberek, mint aki megszakad a melótól. Megalkudtunk a legolcsóbbra, 140 Kunáért körbevisz a Brijani-szigetcsoport körül, elvileg ki is köt valahol.

Tizennyolcan felcihelődtünk a hajóra, plusz a két gyerek. Indulás után derült ki, hogy mi mindent nem hoztunk. Szerencsére víz van nálunk, legalább szomjan nem halunk. Pinci álmos volt már induláskor is, de nem bírt elaludni a hajón. Rendesen fújt a szél, inkább kiültem a napra a tető alól. Bogyó fia, Zalán káprázatos jógamutatványokkal szórakoztatott bennünket, a billegő hajóra fittyet hányva.

Amikor kiértünk a kikötőből, nagyobb hullámok jöttek. Néhányan megijedtek, hogy hamarosan viszontlátják a reggeli gofrit, és minél mélyebbre feküdtek a fedélzeten. A kicsiket meg se hatotta a dobálás. Fotózgattuk a szép szigeteket, tényleg festői környezet. A legnagyobb szigeten állítólag egy nemzeti park van, de a hajós bevallotta, hogy nincs szerződésük azzal a kikötővel, úgyhogy ott nem tehet ki.

Szóval nemzeti park-nézés nuku, de legalább valamelyik szigeten tegyen ki, hogy strandolhassunk. Végül belement, a legtávolibb, legkisebb szigetre vitt. Közben a kapitányfülke és gépház fölötti tetőteraszon Nóri és a fiúk erőteljesebb napozásba kezdtek, én pedig felmentem sárkányt eregetni.

Elutazás előtt beszereztem egy másfél méteres fesztávú sárkányt a Decathlonban, gondoltam, most itt az ideje kipróbálni. Mivel gyerekkorom óta nem eregettem sárkányt, és akkor is csak selyempapírból meg nádból készültet, nem sok rutinom volt. Nagy nehezen sikerült beletenni a merevítőket és hozzákötni a két irányító zsinórt, és 5-6 próbálkozás után a levegőbe is emelkedett.

Örültem, hogy meg tudom tartani kb 3-4 méterrel a fejünk felett. Priyatama elkezdett tolni, hogy eresszem feljebb. Óvatosan engedtem a zsinórt, de egy óvatlan pillanatban mégis lecsapta a szél a sárkányt a vízre. A hajó meg ment rendületlenül, úgyhogy a víz szinte azonnal letépte a sárkányt a köteleimről. A sárkányom immáron hullámsírba merült, és legfeljebb az Adria búvárait fogja riogatni a szelleme. Nekem maradt a két madzag. Sebaj, legközelebb szárazföldön próbálkozunk egy új sárkánnyal.

Végre-valahára megérkeztünk a kikötőbe, ahol egy kalózhajó kinézetű jármű miatt nehézkesen álltunk be. Utána megjelentek a kalózok is, tetovált felsőtesttel és irdatlan aranyfukszokkal a nyakukban. Fejenként 30 kunát követeltek. Csak akkor engedtek át a sorfalon, miután megnyugtatóan lerendeztük a fizetést.

Elindultunk a sziget-túrára a szikrázó napsütésben. Az utábbi napokban igazi mediterrán kánikula van, híre-hamva sincs az ősznek (szerencsére). Sok mindent nem találtunk az amúgy festői szépségű szigeten. Egy nagy villa volt a tetején, volt aki azt is megnézte. Mi elsősorban homokos partot és sznorkelezésre alkalmas helyet kerestünk.

Végül leparkoltunk közvetlenül a kikötő mellett, mivel a legtöbb ember úgyis ott fürdött. Pinci lelkesen elkezdett köveket meg csigákat gyűjteni, én pedig magamra rántottam a szemüveget és merültem. Egészen nagy halakat láttam, mintegy két tenyérnyi méretűek, meg néhány élénksárga korallt vagy mit, amelyiknek a nyúlványain kis lyukak vannak, mint a szivarvég. Az egyik szikla alatt egy nagy élénksárga szivacsállatot is megpillantottam, tisztára, mintha a fürdőszobából pottyant volna oda.

Nagy kalandozásaim közepette egészen messzire úsztam, ideje visszafordulni. Igen ám, de rájüttem, hogy az áramlat olyan erős, hogy ide nem lesz elég némi lábkalimpálás. Kidugtam a fejemet, és gyorsúszásban kezdtem teperni vissza. Néha belebotlottam egy-két dagadt sznorkelesbe, amint szinté erre vitte őket a víz. Mikor egy kicsit beljebb értem, újra fölvettem a szemüveget, és elkezdtem nézni a vizet. Arra gondoltam, hogy ha az emberek nem néznek a víz alá, hogyan tudják elkerülni a nagy, kiálló sziklákat.

Aggodalmam kisvártatva be is igazolódott, mert Timi vérző sebekkel jött ki a vízből. Nem egy ijedős lány, azt mondta, majd beszárad. A parton már bezárt a kocsma, ami gondolom szezonban üzemelt, de a zene még szólt belőle. Salsát nyomtak, és megkértem Szász Istvánt és Henit, hogy tartsanak egy rögtönzött bemutatót, mert ők végzett salsa-tanárok.

Kellemesen keveredett a balkáni és latin hangulat, ami szerintem nem is áll olyan távol egymástól. Hamar elment az idő háromig. Kisvártatva a hajónk is megjelent, de a kalózhajótól, amiről kiderült, hogy vízitaxi, nem tudott beállni. Námi gondolkodás után rájöttek, hogy ha odakötik a másik hajó oldalához, akkor be tudunk szállni. Átdobtuk a két gyereket és az egy babakocsit a korláton, és utánuk másztunk.

A hazaút már rövidebb volt, közben kicsit beborult. Ötkor még tudtak kezdeni Istvánék a kontakt-jógával, amit most a tengerpart helyett az apartmanjuk tetőteraszán tartottak. Én elmentem 2. sorozatot gyakorolni a mi fedett teraszunkon, de a képek talulsága szerint jól sikerült az óra.

Betti, Doni és Heni egy másik Astanga-órán voltak, amit egy helyi Gina nevezetű lány tartott. Az első óra ingyenes, ezt nem hagyhatták ki. Csináltak fotókat is, ügyes a csaj, Moszkvában tanult. Állítólag jön a szombat reggeli órámra, leellenőrizzük a vinyászáját. Óra után mindenki betódult az étkezőbe, pasta és saláta volt az ebéd/vacsora. Én is dobtam egy tányérral, mert ugye a kirándulásra elfelejtettünk elemózsiát vinni. Remélem, azért menni fog az esti meditáció.

Úgy gondoltam, hogy a teliholdat egy közös meditációval lehetne emlékezetessé tenni, így nyolcra visszarendeltem mindenkit a tetőteraszra. Fél kilenc lett, mire elkezdtük, és volt persze, akinek a teli gyomra kissé megnehezítette a dolgát. Jó hangulatban zajlott, én vezettem a meditációt. Elmélyülés után végigmentünk a csakrákon, tudatosítottuk, és sorban vizualizáltuk a csakrák szimbólumait. A meditáció végén körbekérdeztem, hogy kinek milyen élmény volt. A megosztásokat, és a további beszélgetést a hangfelvételen hallhatjátok.

A meditáció végére pont előbújt a telihold, és sikerült le is fotózni. Még kicsit ottmaradtunk fáljokat csereberélgetni, tizenegy volt, mire visszaértem a szobámba. A feleségem letiltotta a további blogolást mára, úgyhogy péntek délutánra lett csak bejegyzés belőle. Még három jógaórán keresztül edzhetem a csapatot, készülni kell holnapra.