Szalai István hívta fel a figyelmemet (és nem csak az enyémet, a mi jógás körünkből vagy 5-6-an is elmentek) Miklós Ervin Tantra Night-jára. István régóta rajongója a félidőben Portugáliában élő jóga-teachernek, akiről bővebben a stylefreeyoga.com oldalon olvashattok. A rendezvénnyel kapcsolatban a következő hirdetést olvashatjuk Ervin honlapján:
ERVIN TANTRA NIGHT
Hosszú latolgatás után mégiscsak csoportot indítok tantra néven (merthogy úgyis azt csinálom már régóta, csak nem úgy hívom).
Mi a tantra?
Azon érzet és energia áramlatok felélesztése, illetve karbantarása, amelyhez hasonlót a hétköznapi ember leginkább csak a szex alatt él meg. Innét a tantrának a szex-el való téves azonosítása. Jobbkezes ösvénynek hívják, amikor pusztán belül (kontempláció, imagináció, koncentráció és meditáció révén) éleszted fel a megfelelő tudatállapotokat. Balkezesnek ösvénynek, mikor mindezt a külső életben, élesben gyakorlod. Természetesen, nem véletlenül van két kezünk. A megfelelő időszak szerint, hol az egyik, hol a másik kezet érdemes használni.
Kinek való a tantra?
Itt osztom a tradíció álláspontját (tisztelet persze a kivételnek), miszerint a beteljesedési sorrend a következő:
1. Dharma (az alapvető önfegyelem elsajátítása, törvényhez, státuszhoz való megfelelő hozzáállás),
2. Artha (a pénzhez, vagyonhoz, ambícióhoz való megfelelő hozzáállás),
3. Káma (a minőségi élvezet és életvezetés elsajátítása),
4. Móksa (a létezés igézetétől való teljes szabadulás).
A tantrát azoknak javasolom, akik már rendbe tették a fegyelemhez és az ambícióhoz való viszonyukat.
Mi szükséges a gyakorláshoz?
mint fent említettem:
1. erős szándék
2. tapasztalt vezető
3. bizalom (mert anélkül, pénz, idő, energia ... pocsékoláson kívül, semmi sem történik)
Vannak egyszerű technikák, melyek elsajátítása rettentő nehézkes, bonyodalmas és unalmas tud lenni, amennyiben nem a megfelelő ritmusban adagolják. Keserves tapasztalataim után nem javasolom senkinek sem, hogy megfelelő vezető nélkül vágjon bele a gyakorlásba.
Időpont: 2009.szeptember 15. 22h-01h
Helyszín: XIII. Radnóti Miklós u. 4-6. Kapucsengő: 21.
Költsége: 5.000.- Ft.
Nos, ezek után olvassátok el az egyik jelenlévő szemtanú, Lovász Andi beszámolóját. Változtatás nélkül közlöm:
"Ezen a héten kedden tantra jógán jártunk.
Gauranga megkért, hogy a benyomásainkat írjuk le, milyen volt az óra.Hát erről röviden...
Istvántól kaptunk egy köremailt, hogy tantra night lesz a Mandala jógastúdióban. Mivel ilyen típusú jógán még soha nem voltam(voltunk), úgy gondoltuk Orsival és Gabival, hogy elmegyünk és kipróbáljuk. Este 10-től hajnali 1-ig volt kiírva az óra. Gabi végül is az utolsó pillanatban meggondolta magát, mert pár napja rosszul alszik és keddre merült ki teljesen. Pedig a reggeli órámat még kőkeményen végignyomta :)
Orsival fél 9-kor találkoztunk és elmentünk még az óra előtt kajálni, mert ugye hosszú lesz az este és kell az energia :) Úgyhogy joghurtos padlizsánt ettünk falafellel és lefojtottuk baklavával. Átvillant egy pillanatra az agyamon, hogy nem lesz ez így sok az óra előtt, de győzött az éhség. 3/4 10-re beértünk a terembe. István utánunk érkezett meg. Heni is eljött. Ő is velünk volt a jógatáborban. Úgy néz ki István lelkesedése ragadós :) Kb. 25-30an lehettünk.Ennyi inszomniás embert?!
Beültünk a terembe és vártuk, hogy elkezdődjön az óra. Kicsit furcsa volt, mert itt nem volt az óra előtti szokásos elcsendesedés, mint Gaurangánál, hanem beszélgettek az emberek. Aztán megjött az oktató és kb. 20 perces csúszással elkezdtük az órát. Körbeültünk és elkezdtünk meditálni.Vagy legalábbis valami ilyesmi lehetett, mert mindenki becsukta a szemét, és kb. 10 perc múlva az oktató azt mondta, hogy érkezzünk meg. Nem tudtam, hogy hova vettem jegyet, de megérkeztem asszem :)
Ezután egyenként be kellett mutatkozni, elmondani hogy vagy, hogy érzed magad és mit vársz az órától. Az Orsival ez volt az egyik pont amikor összenéztünk, mert egyikünk se szereti ezt a helyzetet. Na jó, ha mondani kell, akkor mondani kell: Andrea vagyok, jól vagyok, nem vagyok fáradt és nem voltam még ilyen órán, úgyhogy kíváncsi vagyok, gyakorlati órát szeretnék. Hát kb így hangzott el. Kicsit úgy érezetem magam,mintha pszichoterápiás csoportba csöppentem volna, mert valakiről kiderült hogy praemenstruációs időszakban van, ezért rosszkedvű, más keresi önmagát, ezért van itt, de a többség fáradt és éhes volt. Király! Jó ez a csoportfoglalkozás:))
Miután megtudtuk mindenkitől, hogy mit vár az órától, utána az oktató nagyjából felvázolta hogy mi a tantra-jóga. Belementünk egy kicsi elméletbe is. Ekkor már kb negyed 12 lehetett. Ezután pisiszünet. Itt már egy picit türelmetlenebb lettem, és azt gondoltam, hogy inkább maradtam volna otthon aludni vagy megnézhettem volna a family guy-t :), de Orsi nyugtatott, hogy biztos ezután lesznek az érdekes dolgok.
Elkezdtük a bemelegítést, ami egyébként elég bizarr volt, legalábbis számomra. Kívülről úgy nézhettünk ki, mintha mindenki elszívott volna egy spanglit és már kezd hatni :) Egyszer voltam NIA-n,ott éreztem ugyanezt. Ééééééééééés végül elkezdtük. Pránajámákat csináltunk végig. Állítólag ezek a gyakorlatok a kundalini-energia felébresztésére szolgálnak. Igazából én még ekkor is azt vártam, hogy valamilyen gyakorlatok is lesznek, de csak az óra végén tudatosult bennem, hogy ezek voltak a gyakorlatok. Szeretem a pránajámákat és tök jó volt, hogy ezeket már ismertem is valamennyire, mert Gauranga tanította már nekünk, csak valamiért mást vártam. Aztán lehet, hogy a következő tantra-jógán már más gyakorlatok lesznek.
Az órát az I,A,U és az M magánhangzók ismétlésével zártuk.Nagy levegő, és hosszan kellett mondani az Í-t. Levegő elfogy, újabb belégzés és jöhet az A, utána az U és az M. Ezt fokoztuk utána még azzal, hogy ki kellett választani ebből a 4 magánhangzóból a számodra szimpatikus kettőt és ezt kellett folyamatosan mondani. Kb. 3 percig csináltuk. Ez a része az órának nagyon tetszett, mert tök jó rezgések lettek a teremben. Végére megint elcsendesedtünk pár percre, átgondoltuk az órát és már hajnali 1 óra is lett.
Összességében nem volt rossz az óra, csak az Orsival abban maradtunk, hogy ez nem a mi utunk.Talán az idő múlásával később... Az ashtanga jógában találtam meg azt, amit eddig kerestem. Szeretem benne, ahogy az erő és a hajlékonyság kéz a kézben jár egymással, és mindig lehet benne fejlődni, újat látni. Ettől függetlenül nyitott vagyok minden újra és ha megint lesz olyan jóga óra, amin még nem voltam, elmegyek és megnézem."
Egy rövid komment tőlem: Lehet, hogy szerencsétek volt, hogy végül nem "gyakorlati" óra volt, és nem pl. meztelenül kellett páros jógagyakorlatokat végezni melegben, miközben még az önuralmadat is meg kell tartani. Az én álláspontom az, hogy a jelenlegi korszakban nincsenek képesített jelöltek a tantra-márga gyakorlására, valamint nincsenek képesített oktatók sem, sőt, maga a folyamat sem működik, vagyis nem hoz közelebb az önvalód megismeréséhez. Szerintem idő- és pénzpazarlás ilyen dolgokkal foglalkozni, aki pedig tantra-jóga oktatónak hirdeti magát, az csaló, aki a divatot meglovagolva akar nyerészkedni.
Ervin Tantra night comment 2. by Pákh Anna
"Andin keresztül hozzám is eljutott az info, hogy lesz valamiféle közös éjjeli meditáció és úgy döntöttünk kipróbáljuk. Hogy ne menjek teljesen felkészületlenül a szeánszra, elolvastam Ervin honlapján, hogy mit ír az eseményről. A szavaira nem emlékszem, de az üzenete számomra biztosan az volt, hogy nem tudod és nem is tudhatod mi fog történni, de ha vonz ez a világ és valamiért eljutott Hozzád az infó, sőt még döntöttél is a részvétel mellet, az valószínűleg nem véletlen. Ilyen esetekben szeretek nyitott szívvel elmenni és tapasztalni.
Gyakori hiba az elvárás, szerencsére nem követtem el. Fogalmam sem volt, hogy készüljek, belül készültem csak, nyitottsággal. Farmerben =oda nem illő módon mentem, mivel a honlapon olvasottakból semmiképpen nem jógaórát vártám. azért ez is megoldódott egy nadrágon nem múlhat :)
Megérkeztünk, összegyűltünk, elkezdtük. Mindenki mondott magáról néhány szót, nem szereti az ilyet az ember persze általában, főleg ha az a célja, hogy valamilyennek lássák a két mondat tükrében. Ervin azért mégis szeretett volna közösséget teremteni, elég intim az egész helyzet ahhoz, hogy egyszer mindenki ránézzen mindenkire.
Sokan a gyakorlati ismereteket vágyták, kevesen az elméletet, volt aki nem is nagyon tudta mi lesz. Én úgy voltam vele, hogy azt várom ami lesz. Ilyen volt éppen a hangulatom és mondom, egy célom volt, a tapasztalás.
Mi a tantra?
Nyilván elkerülhetetlen volt, hogy erre kitérjünk, mert nagyon senki nem tudta volna definiálni, sőt saját bevallása szerint Ervin sem. Nekem tetszett ez az őszinteség és a szándék, hogy minél közvetlenebbül megossza velünk saját gondolatait a dologról. Bevállalós és szemérmes egyszerre, hogy elmondja, ő is csak keresi a szavakat és próbálja megfejteni ezt a világot.
Na de miért is akarunk készen kapni mindent? Nem McDonalds.
Azért annyi kiderült, hogy a tantra azt jelenti például, hogy kiterjesztés. Azért ez így még kevés persze, nehéz érteni valakit ha nem szavakkal kommunikál, nekem sem mindig sikerült.
Miért asszociálunk a szexre?
Na ez az ami nálam nem került a helyére, mert a honlapon hangsúlyozva láttam, hogy nem erre kell gondolni. Pedig benne volt a szexualitás a levegőben, ezt Ervin sem tagadná.Gyerekek, ma nem a szexről lesz szó, kivéve ha valakinek orgazmusa lesz.
Jöttek a légzőgyakorlatok, amiben nekem sok új élmény volt, bár a legalapvetőbb dolgokat próbáltuk ki. Persze az is tetszett ahogy Ervin fogalmazta, elég ha ezeket jól csinálja az ember, az alapgyakorlatokban minden benne van, főleg a fejlődés lehetősége. Pozitív megtapasztalás volt ez is, bár volt benne sok szokatlan dolog és néha bizonyára teljesen hülyén néztem ki. Kár, hogy ez még érdekel. Van hova fejlődni.
Talán az egész témának jobban kedvezett volna egy intimebb közeg, bár ha jól tudom az eredeti terv szerint egy lakásban lett volna az este, kevesebb emberrel.
Szerintem egy ízelítőt kaptunk, néhány órában, mit is várhatnánk. épp annyit, hogy mindenki megérezze ez az ő útja -e, érdekli -e a dolog mélyebben.
Nekem egy élmény volt. és olyan intenzív meditatív tapasztalás, hogy éjjel kettőkor fogalmam sem volt, hogy lesz ebből alvás? Háromra értem haza, ötkor felébresztett a kicsi fiam, pelenkázás. Hétig visszaalvás, akkor jött az egy számmal nagyobb gyerek és a reggel. Fáradtságnak meg nyoma sem volt egész nap. Akkor mégis történt valami.
Nem csalódtam, elvárások híján nem volt miben. Köszönöm Ervinnek az estét és hogy megpróbálja átadni az érzést."
7 megjegyzés:
Azt írod Guaranga, hogy "Egy rövid komment tőlem: Lehet, hogy szerencsétek volt, hogy végül nem "gyakorlati" óra volt, és nem pl. meztelenül kellett páros jógagyakorlatokat végezni melegben, miközben még az önuralmadat is meg kell tartani. Az én álláspontom az, hogy a jelenlegi korszakban nincsenek képesített jelöltek a tantra-márga gyakorlására, valamint nincsenek képesített oktatók sem, sőt, maga a folyamat sem működik, vagyis nem hoz közelebb az önvalód megismeréséhez. "
Ezt szerintem akkor jelenthetnéd ki, ha a világot bejártad volna és erről tapasztalatot szereztél volna.
A Tantra oktatók igazán hiteles tagjait nagyon nehét megtalálni és erre megvan az okuk. Attól, hogy te nem találkoztál eggyel sem, az csak annyit jelent, hogy még nem tartasz ott, vagy nem szól neked, ezért nem is jut el hozzád. De hidd el, hogy vannak és léteznek.
2 évnyi, indiai tanár által vezetett gyakorlásom után csak annyit mondhatok, hogy a Tantra valóban rengeteg Pranayama-val jár, amelyek közül nem egy megbonthatja az elmét. Ezért sem találsz sehol leírva semmilyen iinformációt erről, mert még ha a légzési technikákat el is lehet olvasni, a lényegi információkat a tanár mindig szóban adja tovább. A lényeg maga pedig úgyis a megtapasztalás, amely után léphetsz tovább. A meztelenség, maga az aktus, a Mai Tuna, csak nagyon nagyon sokára következik el, és csak nagyon keveseknek. Amikor megtörténik, akkor sincs sok köze ahhoz, amit mi nyugatiak szexnek vagy erkölcstelenségnek hívunk.
A Tantra, a Yoga és az Ayurveda alkotnak egyébként egy egészet. És minden ember a szexuális energia folytán / révén születik a Földre, ez maga az Életenergia. Ne vesd meg és ne vesd el csak azért, mert nem ismered vagy mert a Te tanítóid anélkül próbálnak meg előrejutni.
Patandzsali Jóga-szútráiban és a klasszikus jóga-írásokban egyöntetűen egy módszert találunk a szexuális energia kontrollálására, a brahmacsarját, vagyis a cölibátust. A pránajáma más dolog, de aki este 10-től hajnali 1-ig pránajámáztatja az embereket, arról Manju Jois is azt mondaná, hogy "nem tudja, miről beszél". Manju szerint kifejezetten nem ajánlott este vagy éjszaka pránajámázni, aminek meg is lett az eredménye - többen nem tudtak elaludni. Remélhetőleg ezen túl más kárt nem okozott ez az alkalmi Tantra Night.
Kedves Gauranga, Tisztelt Blogolvasók!
A pránajáma részhez szeretnék hozzászólni. Elfogadom álláspontotokat miszerint este nem légző gyakorlatoztok (gondolom ez egyéni tapasztaláson alapul) viszont szerencsétlennek és károsnak tartom ezt általános érvényű szabályként tálalni! Nem is kell messze menni a házatok tájáról Sri. Krishnamacharya egyik legismertebb (ma élő legismertebb) tanítványa, BKS Iyengar Pránájámával foglalkozó könyvében feketén, fehéren leírja: „napjában négyszer, nyolcvan ciklus pránájámát kell végrehajtani, kora reggel, délben, este és éjfélkor”. Ezek után az olvasóra van bízva, hogy kit tart hitelesebb szaktekintélynek ebben a témában: Gauranga Das-t Magyarországról, Manju Jois, USA-ból, vagy BKS Iyengart Indiából. Személyes tapasztalatom az, hogy bizonyos légző gyakorlatok kifejezetten jótékonyak este 10 után, pl. váltott orrlyukas légzés, némelyiket meg kifejezetten kerülni kell.
Végezetül egy idézet a Tisztelt útkeresőknek: „Nem az a jó tanító aki befolyásol, hanem az aki megtanít arra, hogy ne hagyd magad befolyásolni!”
Béke veletek,
Piri
Miért is kellene kontrollálni a szexuális energiát? Miért kellene elutasítani, mint valami rosszat, amikor a abból születünk?
Akkor azok, akik a Tantra útján érték el a megvilágosodást, azok megvilágosodása nem érvényes? :)
A probléma, az elutasítás, az a fejekben van. Az energia az csak energia.
Egyébként a Tantrához hozzátartozik a Brahmacharya. Olyankor még gondolni sem lehet a szexre, vagy a szexuális energiára.
(egyébként én szinte mindig este gyakoroltam a tantra-gyakorlataimat és mindig kiválóan aludtam. - az, hogy Ervin tanfolyamának részt vevői nem tudtak aludni, csak azt mutatja, hogy beindult náluk egy folyamat.)
Továbbra is ammondó vagyok, hogy olyan dologról mondasz sarkos és elítélőnek látszó véleményt Guaranga, amit nem ismersz. Pedig az írásaidból is érződik, és a vallásodból is következik, hogy törekedsz a toleranciára. - Csakhogy törekedni valamire, az erőfeszítés és nem természetes. Simán elfogadni valamit létezőnek, azt nem elítélni, - még ha nem is választod alkatrésznek a saját utadhoz, - na az a tolerancia.
"Nincs hamis madárfütty. Nincs szél, mi rosszul fújna"
Akiben mindezek után még inkább felébredt az érdeklődés a tantra iránt, annak javaslom, hogy mielőtt bármilyen gyakorlatba belefogna, olvassa el a következő két könyvet: Swami Sivananda: Kundalini-yoga és Swami Satyananda Saraswati: Kundalini Tantra. Ezen elméleti ismeretek birtokában esetleg elkerülhető a "nem tudja, miről beszél" effektus, illetve az, hogy felültessenek minket hozzá nem értő emberek, akik veszélybe sodorhatják a fizikai és mentális egészégünket. Mindkét szerző kategorikusan kiköti, hogy képzett guru irányítása mellett foglalkozzunk csak a Kundalinivel. Ha valaki elolvasta a fent említett két könyvet, és meg tudja nekem nevezni azt a hiteles tanítót, aki személyesen oktatta éveken keresztül a tantrára, illetve azt állítja magáról, hogy megtapasztalta Siva és Sakti egyesülését a szahaszrárában, azzal szívesen leülök beszélgetni a témáról.
www.shakta-tantra.org
Sziasztok! Kicsit szmorú vagyok, amiko a tantrát összekeveritek a szexualitással. A tanta egész pontos leírása megtalálható a wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tantra. A tantra a jógának a gyakorlati részét jelenti, amikor a puszta meditáción túl a fizikai gyakorlással kerülünk közelebb a megvalósításhoz. Ilyen formán tantra az adtanga jóga, az agni-jóga is, amennyiben spirituális céllal gyakoroljuk őket. Ezen kívül tantra lehet a szexualitás módszerén át történő spirituális megvalósítás is. Ellenben olyan, hogy "tantra jóga", önmagában nem létezik, ez egy kitalált kifejezés, aminek nem sok értelme van. Esetleg annyi, hogy lehet vele pénzt és szexuális szabadosságot keresni. Én buddhista tantrát tanulok húsz éve, és nyoma sincs benne a szexnek. A tibeti tantra-mestereknhez (pl. a Gyalva Karmapához) sincs semmi köze annak, amit az itt említett tanfolyamról írt beszámolók visszaadanak. Igaza van Gaurangának, próbáljuk ki, ami érdekesnek tűnik, de utána legyünk észnél.
Megjegyzés küldése