Augusztus 21-e lévén, gondoltam, nem sokan lesznek jógán sem, meg az előadáson sem. Tévedtem. Mindkét órán voltak, és az előadásra is összejött öt ember, ami szerintem a nyári uborkaszezonban elég bíztató.Bele is vágtunk, a Jóga-szútra első négy szútrájáról beszéltem, és a majd' kétórás előadás végén még mindenki kérdezett is. A hanganyag itt található, a PowerPoint pedig itt. Ahogy beszélek róla, nekem is egyre több minden kezd összeállni a Jóga-szútrával és az egész Astanga-jógával kapcsolatban. Hasznos dolog ez a szvádhjája. Szerintem, ha az ember nem tanulmányozza a jóga filozófiáját, könnyen kedvét veszíti a gyakorláshoz, és a tudata megmarad a hétköznapi szinten.
A pránájáma szerepe is egyre érthetőbbé válik a tudat koncentrálásában. A prána áramlása a test, az érzékszervek és az elme működését is befolyásolja. Ha nem szabályozzuk, akkor nagyon nehéz uralkodni a csapongó gondolatokon. Meg kell tanulni uralkodni a prána teljes egésze fölött, és egy pontra szegezni azt.
A prána működteti az érzékszerveket is, vagyis az érzékszervi benyomást eljuttatja az elmébe. Átlagos életünkben a prána szétszóródik a környezetünkbe az érzékszerveken keresztül. Ezért kell visszavonni az érzékszerveket, és a figyelmünket befelé fordítani. Ez a pratjáhára. Az olyan mentális technikák, mint az antar mouna, adzsapa dzsapa, trátaka kezdeti szinten mind erre irányulnak. Magasabb szinten a pratjáhára a belső pszichikus és mentális jelenségektől való elfordulást is jelenti.
A dháraná az elme koncentrációját jelenti. Amikor a pratjáhára segítségével kiszűrtük a külső zavaró tényezőket, az elme még mindig ide-oda szárnyalhat, jellegzetesen a múlt és a jövő között oszcillál. Meg kell tanulnunk jelen lenni a most-ban, és így tudunk úrrá lenni az elme szárnyalásán. A dháraná gyakorlására egy isteni szimbólumot, például egy mantrát, egy jantrát (ábrát) vagy egy múrtit (istenszobrot), vagy a guru formáját használják. A pszichés szimbólumnak annyira vonzónak kell lennie, hogy teljesen el tudjuk meríteni benne az elménket, máskülönben az elme szétszórt állapota megmarad.
A dháraná rendszeres gyakorlásával egyre jobban elmélyedünk a szimbólumban. Ez a gyakorlás fokozatosan alakul át dhjánává, vagyis meditációvá. A dhjána állapota akkor következik be, amikor ez elménket eltérülés nélkül hosszabb ideig el tudjuk mélyíteni a szimbólumban, és szerves kapcsolatot építünk ki vele.
Amikor a szimbólum és a meditáló, valamint a meditáció folyamata közötti kapcsolat elszakíthatatlan, akkor az a szamádhi állapota. A Bhagavad-gítá (2.53.) a következőképpen határozza meg a szamádhit:
"Amikor elmédet többé nem zavarják meg a Védák virágos szavai, és szilárdan megállapodik az önmegvalósítás transzában, isteni tudatra teszel majd szert."
A Jóga-csudámani Upanisad a következőt mondja:
"Tizenkét teljes kör pránájáma pratjáhárát eredményez. Tizenkét pratjáhára időtartama dháranához vezet. Tizenkét dháraná időtartama dhjánához vezet, és tizenkét dhjána időtartama szamádhit eredményez."
Gondoljunk bele, hogy ha sikerül egy légzésciklust egy percesre nyújtani (különös tekintettel a légzésszünetekre), akkor a szamádhi időtartama 20736 perc, azaz 345,6 óra lesz. Hát ezt még gyakorolni kell, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése