Kb 2-3 órás alvás után folytattam a pakolást a jógatáborrra. Feleségem, Manini és kislányom, Gauranga-lila már péntek este elindultak Krisna-völgybe néhány indiai vendéggel. A jógatáborba indulásunk napjával egybeesett Srimati Radharani, Krisna kedvese megjelenési napja, úgyhogy még azt is be kellett iktatnunk.
Végül reggel 7 felé sikerült összeszedni és betuszkolni Fecó kocsijába a főzőkellékeket, kifli- és kenyérhegyeket, búvárszemüveget, ja és nem utolsósorban a jógamatracokat és végre elindultunk a farm felé. A többi résztvevő összeterelését és buszba ültetését Istvánra bíztuk, azzal, hogy a farmon majd felvesznek minket. Bogyóék és Heniék már 11 körül a határon voltak, 6 körül sikeresen még is érkeztek Pulába. Lehet, hogy nekik volt igazuk?
Én már reggel éreztem, hogy itt csúszás lesz, de végig kellett csinálni a feladataimat a fesztiválon. Megfürdettük Krisna és Radharani múrtijait tejben, vajban, mézben és egyéb nyalánkságokban, miközben rájöttem, hogy Istent nem lehet siettetni. Dél körül a templom előtti nagysátorban folytatódott a program. A lelki tanítómesterek (rekord összhosszúságú) előadását is nekem kellett fordítani. Itt hallgathatjátok meg Devamrita Swami lecke előtti énekét. A guruk tanítványokat is avattak, többek között Fecót, akit mostantól Priyatamának kell szólítani. Az avatási ceremónia végén meggyújtottam az áldozati tüzet, és elmondtam a mantrákat.
Egy szó mint száz, fél négy körül végre mindenki a buszban, indulás Horvátországba! Lecsurogtunk egy kis határátkelőhelyig, mert Letenyénél nem engedik át a buszt. A meglepi akkor következett, amikor a vámos néni felkaptatott a buszra az útiokmányokat leellenőrizni. Kiderült, hogy Liza személyije lejárt, az útlevelét meg otthon hagyta. Rövid tanakodás után abban maradtunk, hogy visszamegy az útleveléért és utánunk jön, amint tud. Reméljük, sikerül neki. A fenti képen mindenki élénk, de a határt még nem léptük át. A lentin Liza bosszankodik.
Mindezzel újabb fél óra telt el, de este 7 körül már
nekivágtunk a hátralévő 400 km-nek. Bogyóék már Pulából hívtak, a tengert kóstolgatták. Nekünk erre a napra legfeljebb eső formájában jutott a vízből, viszont az nem szerény mennyiségben. Mikor a sofőr már a harmadik Rijekai körön is túl volt, és végre kezdtünk közeledni Pulához, iszonyatos zivatar kapott el bennünket, szinte úszott a busz a vízen. Milyen kedves, elénk jön a tenger.
A buszban lekókadtak a fejek, majd újra felemelkedtek. Hajnali kettő felé már én is kezdtem felettébb nemkvánatosnak érezni a helyzetemet, és azonnal meg akartam érkezni valahová. Szász István (Wagner Heni barátja, úgyhogy most két Istvánunk van) szamárszerű cuppogásokat kezdet hallatni a Shrekből. Legjobban a kislányom bírta, zokszó nélkül végigaludta az utat. Ebből is látszik, hogy mekkora jógi.
Persze mi ez mind az örökkévalósághoz képest? Az éjszakai városnézés (amfiteátrum, kikötő stb.) közben, amit a buszsofőrünk rögtönzött, miután kiderült, hogy a városon belüli tájékozódás sem az erőssége, végre-valahára betaláltunk a Gortanova utcára. Eddig drilles a kiképzés: 48 óra alatt 6 óra alvás, 18 óra ülés. Mintha valami afrikai előretolt helyőrséget kellene elérnünk. Remélem, hogy az élmény és az időjárás kárpótolni fog a döcögős kezdésért. Megérkezéskor kihirdettem, hogy holnap (ma) reggel kilenckor toljuk az első Astanga órát hat helyett. Aki nem kel fel, annak egy nap böjt és kényszermunka a közjó érdekében. Holnap ismét jelentkezem akklimatizálódás után.
Végül reggel 7 felé sikerült összeszedni és betuszkolni Fecó kocsijába a főzőkellékeket, kifli- és kenyérhegyeket, búvárszemüveget, ja és nem utolsósorban a jógamatracokat és végre elindultunk a farm felé. A többi résztvevő összeterelését és buszba ültetését Istvánra bíztuk, azzal, hogy a farmon majd felvesznek minket. Bogyóék és Heniék már 11 körül a határon voltak, 6 körül sikeresen még is érkeztek Pulába. Lehet, hogy nekik volt igazuk?
Én már reggel éreztem, hogy itt csúszás lesz, de végig kellett csinálni a feladataimat a fesztiválon. Megfürdettük Krisna és Radharani múrtijait tejben, vajban, mézben és egyéb nyalánkságokban, miközben rájöttem, hogy Istent nem lehet siettetni. Dél körül a templom előtti nagysátorban folytatódott a program. A lelki tanítómesterek (rekord összhosszúságú) előadását is nekem kellett fordítani. Itt hallgathatjátok meg Devamrita Swami lecke előtti énekét. A guruk tanítványokat is avattak, többek között Fecót, akit mostantól Priyatamának kell szólítani. Az avatási ceremónia végén meggyújtottam az áldozati tüzet, és elmondtam a mantrákat.Egy szó mint száz, fél négy körül végre mindenki a buszban, indulás Horvátországba! Lecsurogtunk egy kis határátkelőhelyig, mert Letenyénél nem engedik át a buszt. A meglepi akkor következett, amikor a vámos néni felkaptatott a buszra az útiokmányokat leellenőrizni. Kiderült, hogy Liza személyije lejárt, az útlevelét meg otthon hagyta. Rövid tanakodás után abban maradtunk, hogy visszamegy az útleveléért és utánunk jön, amint tud. Reméljük, sikerül neki. A fenti képen mindenki élénk, de a határt még nem léptük át. A lentin Liza bosszankodik.
Mindezzel újabb fél óra telt el, de este 7 körül már
nekivágtunk a hátralévő 400 km-nek. Bogyóék már Pulából hívtak, a tengert kóstolgatták. Nekünk erre a napra legfeljebb eső formájában jutott a vízből, viszont az nem szerény mennyiségben. Mikor a sofőr már a harmadik Rijekai körön is túl volt, és végre kezdtünk közeledni Pulához, iszonyatos zivatar kapott el bennünket, szinte úszott a busz a vízen. Milyen kedves, elénk jön a tenger.A buszban lekókadtak a fejek, majd újra felemelkedtek. Hajnali kettő felé már én is kezdtem felettébb nemkvánatosnak érezni a helyzetemet, és azonnal meg akartam érkezni valahová. Szász István (Wagner Heni barátja, úgyhogy most két Istvánunk van) szamárszerű cuppogásokat kezdet hallatni a Shrekből. Legjobban a kislányom bírta, zokszó nélkül végigaludta az utat. Ebből is látszik, hogy mekkora jógi.
Persze mi ez mind az örökkévalósághoz képest? Az éjszakai városnézés (amfiteátrum, kikötő stb.) közben, amit a buszsofőrünk rögtönzött, miután kiderült, hogy a városon belüli tájékozódás sem az erőssége, végre-valahára betaláltunk a Gortanova utcára. Eddig drilles a kiképzés: 48 óra alatt 6 óra alvás, 18 óra ülés. Mintha valami afrikai előretolt helyőrséget kellene elérnünk. Remélem, hogy az élmény és az időjárás kárpótolni fog a döcögős kezdésért. Megérkezéskor kihirdettem, hogy holnap (ma) reggel kilenckor toljuk az első Astanga órát hat helyett. Aki nem kel fel, annak egy nap böjt és kényszermunka a közjó érdekében. Holnap ismét jelentkezem akklimatizálódás után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése