A jóga az elme leigázása
Patandzsali rögtön műve elején definiálja a jóga fogalmát. Azt mondja, hogy a jóga állapota a tudat változásainak megszűnése. A csitta, vagyis a tudat közönséges állapotában állandó változások történnek, amelyeket csitta-vrittinek nevez. Ezek a helyes tudás, a helytelen tudás, a képzelődés, az álom és az emlékezés. Mindaddig, amíg a tudat az érzéktárgyakkal van elfoglalva, nem érhetjük el a szamádhi állapotát. A szamádhi legmagasabb állapota az, amikor az egyéni lélek megszilárdul eredeti azonosságában, és a tudatát többé nem befolyásolja a három guna (kötőerő). Patandzsali megjegyzi, hogy a szamádhi elérésének egyik legközvetlenebb módja Isten szolgálata, és az Óm mantra vibrálása.
A szenvedés okai és az akadályok
Mint minden úton, az astanga-jóga útján is vannak akadályok. Patandzsali a következőket sorolja fel: betegség, lustaság, kétség, nemtörődömség, tétlenség, érzékiség, hibás tapasztalás, a cél szem elől tévesztése, és a szilárdság hiánya. Ezeknek az akadályoknak a következménye a fájdalom, depresszió, a test remegése és a szabálytalan légzés. A mentális szenvedést vagy fájdalmat a következő öt tényező váltja ki: tudatlanság, egoizmus, ragaszkodás, ellenszenv és a halálfélelem. Az öt szenvedés gyökere az önvalóról való tudatlanság, és a jóga gyakorlásával ezt kívánjuk felszámolni, az általa kiváltott szenvedéssel együtt.
A külső gyakorlatok
A jáma és nijáma gyakorlása után a jógi készen áll az ászana, vagyis az ülőhelyzetek gyakorlására. Az ászanák megtisztítják a fizikai testet és elűzik a betegségeket. A helyes ászana szilárd és kényelmes tartást biztosít. A fenntartása erőlködés nélküli, és megfelelő állapotot hoz létre a meditációhoz. A következő szinteket akkor tudjuk gyakorolni, ha az ászanát megfelelően elsajátítottuk.
A légzés szabályozása (pránájáma) által a jógi megtanulja irányítani a belégzés, kilégzés, a légzésszünet, és a légzés természetes leállásának folyamatait. Ezáltal képessé válik a prána áramlásának irányítására testének energiarendszerében, és ennek következtében az elme koncentrálására. A pratjáhára gyakorlása a kapu a külső és a belső gyakorlatok között. A jógi ekkor megtanulja visszavonni az elméjét és az érzékszerveit azok tárgyaitól, és befelé fordítani a figyelmét. Ez a külső szemlélődő számára a jógi érzékszervi tevékenységeinek felfüggesztésében nyilvánul meg. Ez a gyakorlat készíti elő az elmét a meditációra.
A belső gyakorlatok
A dháraná a figyelem egy pontra való rögzítését jelenti. Amikor ezt az állapotot huzamosabb ideig fenn tudjuk tartani, akkor elérjük a meditáció (dhjána) szintjét. Amikor a meditáló még önmagáról is megfeledkezve teljes figyelemmel elmerül a meditáció trágyában, akkor eléri a szamádhi (transz) állapotát. E három folyamat lényegében elválaszthatatlan, és a gyakorló fejlettségének a mértékében nyilvánulnak meg. Ezért e három belső gyakorlatot együttesen szamjamának nevezi Patandzsali. A szamjama folyamatát különböző objektumokra irányítva a jógi bizonyos misztikus képességekre tesz szert (pl. a múlt és a jövő ismerete, korábbi életek megismerése, mások elméjének megértése, a halál időpontjának megismerése, láthatatlanná válás, lebegés, stb.). Patandzsali leszögezi, hogy ezek a képességek a jóga útján való előrehaladás melléktermékei, és valójában akadályok a teljes szamádhi elérésében, hiszen a jógi elkezdhet ragaszkodni hozzájuk, és azonosítja magát velük.
A felszabadulás folyamata
A jóga nyolc fokának helyes gyakorlása révén a jógi megismeri transzcendentális önvalóját, és képessé válik arra, hogy megszüntesse kapcsolatát a prakritivel, vagyis az anyagi természettel. A három kötőerőnek a tudatra gyakorolt hatása megszűnik, és a jógi véget tud vetni a karmikus cselekedetek láncolatának. Patandzsali kijelenti, hogy az önvaló örökké változatlan, és valójában nem hatnak rá a prakriti, és az általa befolyásolt tudat változásai. Ugyanakkor a prakriti, bár szüntelenül változó, létezése mégis a szemlélőtől függetlenül valóságos. Amikor a jógi megérti és megtapasztalja mindezen energiák működését, melyeket a Legfelsőbb Purusa, vagyis Krisna irányít, akkor teljesen el tud merülni a szamádhiban. Amikor az önvaló mentessé válik a kötőerők befolyásától, és megszilárdul lelki azonosságában, illetve tökéletes tudásra tesz szert, akkor elérte a kaivalja (felszabadulás) állapotát. Ezzel a kijelentéssel végződnek Patandzsali jóga-szútrái.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése