Az Atma Center Benjáminja (legfiatalabb oktatója), Szabó Nóri, Balin tölti évi rendes szabadságát anyukájával. Onnan küldött pár képet és egy beszámolót a bolgomba.
"Tudom, ez egy kicsit eltérő blogbejegyzés, mint a Gauranga által írt eddigiek. Nem tudományosan filozófiai, nem is egy konkrét jógaóráról szól, hanem az általam Balin átélt jógás élményeket és gondolatokat gyűjtöttem egy csokorba. Sajnos a hotelban ígért vezetett órára a mai napig még nem került sor (mint ideérkezésünkkor kiderült Nusa Dua sportos hoteljében heti egyszer zajlik egy egyórás jógaoktatás), így csak az önálló gyakorlás tapasztalataira hivatkozhatom.
Be kell valljam, hogy az első napi esti próbálkozásom némi kudarcba fulladt, mert bár a szándék megvolt, de a 6 órás időeltolódás és a magas páratartalom miatti fáradtság erősebbnek bizonyult az igyekezetemnél. Amikor az Astanga kezdő Napüdvözletei után áttértem az állógyakorlatokra, és Parivritta Trikónászanában minden előzmény nélkül eldőltem, rá kellett, hogy jöjjek, lehet, hogy szerencsésebb lenne inkább a fejemet „alvójógára” hajtani. A kisebb kudarc azonban mély nyomot hagyott bennem, s lehet, hogy nem példamutató magatartásra vall, de másnap a jóga helyett inkább a futást és a hasizomgyakorlatokat választottam.
A harmadik naptól kezdve reggelente rendszeresen gyakorlok, s az igazat megvallva sokkal jobban érzem magam. A szállodai takarítószemélyzetet megelőzve fél héttől már kint vagyok a parton, s így látom a 6:35-ös napfelkeltét is. A fákon mókusok ugrándoznak, a háttérben a tenger morajlása hallatszik – igazi idilli környezet. A reggeli hőmérséklet általában 26-27 fok, a páratartalom 70-75%, bár egyik nap a monszuneső miatt 89%-ig felszökött.
Igyekszem kihasználni a környezet adta kivételes adottságokat, s nagy gondot fordítok a meditációra. Megpróbáltam magamnak választ adni arra a kérdésre, hogy miért gyakoroljuk a jógát. Azért, hogy pillanatnyilag hajlékonyabbak legyünk vagy van valami magasabb célja is a gyakorlásnak? Véleményem szerint a jóga gyakorlása közben az a feladatunk, hogy ráébredjünk a test és tudat egységére, felfedezzük ember és Isten egységét.
A jógagyakorlatok némelyike hindu eredetűnek tűnhet, de meggyőződésem, hogy a jóga nem kapcsolható össze egyetlen vallással. Szerintem az igazi jóga segítséget nyújt abban, hogy közelebb kerüljünk Krisnához, Jézushoz, Mohamedhez, Buddhához vagy Jahvéhoz, s nem verseng semmilyen vallással. Fontos leírnom, hogy Bali szigete egyedülálló Indonéziában – az indonéz szigetvilág 90%-a muszlim hitet gyakorolja, de az itteniek a hinduizmusnak egy sajátságos – az indiaitól némileg eltérő- változatát követik. Az eltérés abban is megmutatkozik, hogy a Balinéz hindu társadalomnak csak szűk rétege ismeri és gyakorolja a jógát. Érdekesség még, hogy a Balinézek a közvetlen, transzcendentális istenélményt taksunak hívják.
Személyes tapasztalataim során arra is rájöttem, hogy szép-szép az önmegvalósítás, de a jóga gyakorlásához szükségem van egy tanítómesterre. Sajnos nem tartozom azok közé a szerencsések közé, akiknek önmegvalósítása már születésük pillanatában megtörténik, azt hiszem a megvilágosodást csak segítséggel érhetem el. Egy szóval gyönyörű helyen vagyok, de hiányoztok. Hiányzik az Atma Center, a közösség, az órák. Azt hiszem ahhoz, hogy valaki saját maga önnön mesterévé váljon hosszú idő és sok erőfeszítés kell.
Néhány érdekesség Baliról - avagy minden, amitől a sziget különleges
1. Balin nem kell ahhoz vizsgát tenni, hogy valaki jogosítványhoz jusson, a hatóság csak pénzt kér, s a vezetés elsajátítása már csak az illetőn múlik. A közlekedés alapszabálya, hogy az erősebb jármű győz, a duda pedig jelzőeszköz. Ha éppen téged előznek, ez nem kell, hogy megakadályozzon téged abban, hogy te is megelőzd az előtted lévőt.
2. Az Új év napja, amely nem feltétlenül esik egybe január elsejével /mivel az év a helybeli időszámítás szerint 280 nap/ „Nyeti” napja. Ezen a napon minden tevékenység tiltott, legyen szó főzésről, munkáról, áldozat bemutatásáról. Tilos az utcára kilépni, a legjobb, ha az ember otthon meditál, mivel még a villanyt sem lehet felkapcsolni. A rendre a hindu közösség fiatal fiú tagjai vigyáznak, akik olyan hatalommal rendelkeznek, hogy a rendbontót akár erre a napra börtönbe is zárhatják.
3. Bár az indonéz szigetvilág lakosságának kilencven százaléka a muszlim vallást követi, addig Bali kivétel, ahol a hinduizmus sajátos változatának követői vannak döntő többségben. A sziget helyzete azért is különleges, mert bár a hindu isten háromságot ők is tisztelik, de rendszeresen áldoznak a természeti isteneknek is. Ruházatukban is elkülönítik a földi-, és az égi világot, melyet a színes öv jelez. Itt nem szárit hordanak, mint Indiában. Hanem a nők és férfiak viselete is egyaránt a szarong. Az ünnepek alkalmával a férfiak viselete a hosszú ujjú fehér ing, derekuk köré csavart színes szarong, melyre széles öv kerül szintén színes anyagból, fejükön pedig fehér csavart pánt, egyes esetekben kötényt is viselnek. A nők a szaronghoz legtöbbször fehér csipkeblúzt hordanak.
4. A nők 1978 óta élhetnek választójogukkal, de általános vélemény, hogy nem érdekli őket a politika.
5. A fiúgyermek kívánatos a háznál, mert házasságkötéskor a lány a férje családjához költözik, s a szülőről a fiú és az ő családja gondoskodik.
6. Az Egyenlítő közelsége miatt a lefolyóba a víz az általunk megszokott iránnyal ellentétesen folyik le.
7. Az égbolt olyan tiszta, hogy néha a Tejutat is lehet látni.
8. A fehér és a barna rizs mellett vörös rizs is terem Balin."
Szabó Nóra
Bali, Nusa Dua 2009-07-10
További képek: Jóga Balin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése