MEGHALT PATTABHI JOIS JÓGAOKTATÓ MÁJUS 18-ÁN, 93 ÉVES KORÁBAN
The Economist, 2009. június 4.
Az egyik biztos jele annak, hogy a jóga behatolt a nyugati társadalom ütőerébe, vagy legalábbis a városi emberekébe, az, hogy a gyakorlói különböző, néha egymással rivalizáló törzsekbe verődtek. A fürdőkben, hotelekben és stúdiókban Byron Bay-től Big Sur-ig bezárólag, vagy bárhol máshol, ahol arra számítanál, hogy Priusokkal furikáznak és bio-karalábét falatoznak, már nem az a kérdés, hogy „Jógázol?”, hanem, hogy „Ashtanga vagy Iyengar?”
Ha a válasz Ashtanga, akkor annak sok köze van Pattabhi Jois – hoz – „Guruji”-hoz, ahogyan a tanítványai nevezik. Az Ashtanga szó – „nyolc tag”, eredetileg a nyolc szintet jelentette, amelyen a jógiknak keresztül kell haladniuk a megvilágosodás eléréséhez. Ezek közül csak az egyik dolog, az ászana, vagyis a jógapózok, amiről a nyugatiak a jógára asszociálnak. De Mr. Jois módján használva, ahogyan a legtöbb nyugati manapság érti, az Ashtanga nyújtást, egyensúlyozást és lengést jelent a kérlelhetetlen ütemre, amit egy kicsi, mosolygós, pókhasú ember diktál egy atléta-trikóban és Calvin Klein gatyában, ezt kiáltva: „Ekam, inhale! Dve, exhale! Trini, inhale! Catvari, exhale!”, mígnem az óra minden résztvevője úgy lélegzik, mint Darth Vader és patakokban folyik róluk az izzadság.
Mr. Jois épp így szerette. Az erőteljes belső hő, amit az ő jógája létrehoz, a testet hivatott megtisztítani a méreganyagoktól. Számára a jóga „99% gyakorlat és 1% elmélet” volt, mint ahogy éles, pajkos hangján szerette mondani. Bér egy bráhmana pap fia volt, és ismerte a tanításokat, bárki, aki mélyebb filozófiáról kérdezte, egy mosolyt kapott válaszul, vagy egy-két mondatot híresen tört angolján. Például miért erősködött, hogy a lótuszülésben a jobb lábunkat kell először behajlítani? „Gyakorolj, és minden jönni fog” – szokta mondani, és annyiban hagyta.
Elutasította a pózok kifinomult és tökéletességre törekvő igazítását, amit néhány riválisa gyakorolt a hűvös jógastúdiókban. Kinevette Iyengart, a művészet körültekintő és orvosi precizitású alkalmazásáért, amely, mint az övé is, az 1960-as években érkezett nyugatra, és aahol középkorú hölgyek agy örökkévalóságot töltöttek avval, hogy megfelelően kinyújtsák a lábujjaikat állás közben, mielőtt rátérnek a bonyolultabb pózokra az övek, téglák és székek segítségével. Az ő astangíjai fiatalabbak és fittebbek voltak, gyakrabban voltak Óm tetkóik és fodrozódó vállizmaik, miközben gyakorlás előtt Guruji mantráját énekelték egy róla készült arcképnek a falon.
Az ő jógapózai sorozatokban voltak, amelyek sohasem változtak. Mr. Jois abban hitt, hogy ha újra és újra megcsinálod a sorozatokat, akkor a test egy idő múlva megadja magát. A pózok nem változtak akkor sem, amikor a lánya fiát tanította, akit a tradíció örökösének akart kinevezni, miután az egyik fia meghalt, és a másik eltávolodott tőle. Nem változtatta meg a pózokat sem a Mysore-i iskolájába érkező új, sápadt, merev aspiránsok, sem a hollywood-i celebek, Madonna, Sting, vagy Gwyneth Paltrow kedvéért sem, aki elzarándokoltak, hogy elkapják Gurujit világ körüli turnéi egyikén.
Csak az változott, hogy a hat sorozatból (elméletben a hét minden napjára egy) mennyit volt képes megcsinálni a tanítvány, vagy mennyit engedtek neki. Mindegyik sorozatnak megvan a témája, és egyre nehezebbek. Az elsőben sok az előrehajlítás, ami tisztít és nyugtat; a másodikban sok a hátrahajlítás, ami stimulál, stb. A későbbiek nem evilági kicsavart pózokat tartalmaznak. Azt mondják, hogy csak egy maroknyi ember tudja mind a hatot megcsinálni.
A napüdvözlet
Mr. Jois először az 1920-as években látta ezeket a pózokat egy sorozatban, amikor 12 éves volt. Thirumalai Krishnamacharya bemutatóját nézte, egy karizmatikus guruét, aki később az összes, a jógát nyugatra hozó alapvető jógi guruja lett. Megdelejezve, másnaptól Krishnamacharya tanítványa lett. A tanára hajnalban kezdette vele a gyakorlást, kelet felé végrehajtott napüdvözletekkel, amíg fel nem melegedett és meg nem izzadt. Utána következtek a pózok, a vállállás, a fejenállás, a mély légzés a lótusz pózban, és a meditatív pihenés. Mivel erős, hajlékony és nyughatatlan volt, a fiú rátalált egy rendszerre, ami kihívást jelentett.
Miután két rúpiával a zsebében elindult a falujából, Mr. Joisnak végül sikerült Mysore-ban tanulnia, és utána elkezdte továbbadni azt, amit tanult. Először ismeretlenségben tanított, egy kopott szőnyeggel borított kis szobában, és csak más bráhmana férfiaknak. Dea az 1960-as évek végétől, ahogy a füstölő-pálcikák illata átjárta a nyugati civilizációt, a jóga is felkapott lett. Egy hippi rajongója elhozta Californiába 1975-ben, és így elterjedt a hírneve.
Mr. Jois követőit kultusz-szerű odaadásra ihlette. Mindazonáltal a tanítványai nem voltak tudatlanok tanáruk ellentmondásos megnyilvánulásairól. Mi történt például az ahimsza, vagyis erőszakmentesség jógikus elvével? Mr. Jois tanítványai közül nem kevesen folyamatosan sérült térddel vagy háttal sántikáltak, az „igazításainak” köszönhetően, amikor beleerőltette őket a lótuszba, a spárgába vagy a hátrahajlításba. És mi van a brahmacsárja, vagyis szexuális önmegtartóztatás elvével? Azt mondják, hogy a női tanítványok teljesen más igazításokat kaptak, mint a férfiak. És a legrejtélyesebb dolog, hogy miért hagyta abba a gyakorlást Mr. Jois maga évtizedekkel ezelőtt? Lehet, hogy ez a keleti bölcsesség megnyilvánulásának újabb esete?
Forrás: http://www.economist.com/displayStory.cfm?story_id=13776890
Megjegyzés: a cikk nem feltétlenül tükrözi az én véleményemet. Lehet egyetérteni vagy nem, és érdemes az eredeti oldalt is megnézni, voltak ott is paprikás kommentek szép számmal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése