A jóga története 1. rész

India hat védikus filozófiai rendszere közül az egyik a jóga-darsana. Érdekes módon, a jóga kifejezés mára egy gyűjtőfogalommá nőtte ki magát, amely az önmegvalósítás különböző folyamatait foglalja magában. Manapság a legtöbb ember a jóga fogalma alatt a hatha-jógát, vagyis az ászanák (különböző jógapózok), a pránájáma (légzőgyakorlatok) és néhány más tisztító gyakorlat végzését érti. A jóga történetének tanulmányozásakor, bár röviden kitérünk az egyéb fontosabb irányzatokra, a hatha-jógát fogjuk a fókuszban tartani.

Indus-völgyi leletek és a legrégebbi jóga-írások

A jóga állomásainak datálása során ugyanabba a nehézségbe ütközünk, mint az indiai történelem szinte minden eseményének keltezése során. A tárgyi leletek viszonylag ritkásak, az írásos emlékek keletkezésének időpontját pedig meglehetősen különbözőképpen jelölik meg az egyes kutatók. A védikus kultúra létezésére utaló legrégebbi feltárt régészeti leletek az Indus-völgyi civilizációhoz kapcsolódnak. A Harappában talált híres pecsétnyomó korát, amely állítólag Pashupati-nathot, az Úr Sivát ábrázolja jógaülésben, körülbelül Kr.e. 3000-re teszik. A modern jógapózok ismeretében azt mondanánk, hagy Siva itt a múlabandhászana nevű pózban ül. Mivel az indus-völgyi írást ezidáig nem sikerült megfejteni, sokkal több részletet (pl. a jelenleg későbbre datált jóga-írások tanításainak nyomát) sajnos jelenleg nem tudunk beazonosítani.

A Védák és a hozzájuk kapcsolódó különböző írások már részletesebb forrásoknak tekinthetők, ám ezek datálása bizonytalan. Az ortodox hagyomány szintén körülbelül ötezer évesre teszi a Mahábhárata eposz cselekményének időszakát. Ennek egyik fejezete, amely Bhagavad-gítáként vált ismertté, Krisna és Ardzsúna párbeszédét tartalmazza a kuruksétrai csata előtt. Ebben Krisna részletesen elmagyarázza a jóga rendszerének alapjait, külön ismertetve a karma-jóga (a tettek jógája, áldozati ceremóniák), a dzsnyána-jóga (a tudás jógája, filozófiai elmélkedés), a dhjána-jóga (a meditáció jógája) és a bhakti-jóga (az odaadás jógája) folyamatait.

Az Upanisadok keletkezését is ugyanerre az időszakra teszi a hagyomány, bár sok kutató több ezer éves időszakra húzza szét a legkorábbinak és viszonylag későbbinek tartott Upanisadok keletkezését, annak ellenére, hogy a bennük található tudás egy nagyjából egységes filozófiai rendszert alkot. Már a korábbi Upanisadok is, pl. a Prasna vagy Mándúkja Upanisad is számos olyan fogalmat tárgyalnak (pl. az Óm mantra, a prána, vagyis életerő), amelyek a jóga rendszerének szerves részét képezik, vannak viszont kifejezetten a jóga és meditáció témájával foglalkozó Upanisadok, pl. Jóga-síkhá, Jóga-csudámaní, Jóga-tattva, Tédzsó-bindu, Dzsábála-darsana Upanisad. Szintén ismert és ősi szövegek a Jóga-jádzsnyavalkja-szamhitá, illetve a Jóga-Vászistha. Bár a történettudomány a Gítánál és az Upanisadoknál későbbre datálja őket, a hagyomány szerint a bennük foglalt tanítások Ráma királyfi idejéből származnak. Az írások keletkezésének megítélésében a tartalmukon kívül sok minden másra nem nagyon hagyatkozhatunk, mivel általában pálmalevelekre jegyezték őket le, és időről időre át kellett másolni, vagyis nem rendelkezünk ténylegesen ősi, korabeli írásos példányokkal.

Patandzsali Jóga-szútrái ás Nathamuni Jóga-rahaszjája

A jógafilozófia atyjának Patandzsalit tartják, aki nyilván az előző mesterek tanításait összegezte 195 aforizmából álló Jóga-szútráiban. Az ő nevéhez fűződik az Astanga-jóga, vagyis a jóga nyolc fokozatú rendszerének lefektetése. Az első négy fokozat a külsődleges gyakorlatokat foglalja össze (jáma – tilalmak; nijáma – előírások; ászana – ülőpozíciók; pránájáma – légzőgyakorlatok), míg a második négy fokozat a belső gyakorlatokat (pratjáhára – befelé fordulás; dháraná – összpontosítás; dhjána – meditáció és szamádhi – transz állapota). Míg az alsó szinteket néhány szútrával elintézi, a meditáció és a hozzá kapcsolódó témák leírása szinte a mű háromnegyedét teszi ki. Patandzsali életét és munkásságát jelenleg a Kr. u. 2. századra teszik, de vannak olyan vélemények is, mely szerint a Kr. előtti 15. században írta a Jóga-szútrákat. A későbbi tanítók korának meghatározása már valamivel könnyebb. A következő jelentős név a jóga tudományában Nathamuni, egy dél-indiai szent, aki a Kr. u. 9. században élt, és akihez a Jóga-rahaszja című, ezidáig elveszettnek hitt mű megírása kapcsolódik. A műre állítólag Thirumalai Krishnamacharya talált rá, és ő jegyezte le a jelenkor számára. Ez a mű már a később keletkezett, ismertebb hatha-jóga írásokhoz hasonlóan tárgyalja az ászanákat, légzőgyakorlatokat és egyéb fontos ismereteket.