A következő történet egy indiai jógiról szól, aki 1960 óta az Egyesült államokban él. Idén töltötte be a százhuszadik életévét. A neve: Swami Buaji Maharaja. A New-York-i jógik jól ismerik, mivel már az 1972-es első nemzetközi jógakonferencián hihetetlen dolgokkal kápráztatta el a közönséget. A szemtanúk szerint döbbenetes jóga-ászanákat mutatott be, a szemén keresztül lélegzett, a nyelvével megérintette a fülét, és tizennégy percig megszakítás nélkül fújta a kagylókürtöt (én tudom, milyen az, kb olyan, mint egy trombitát fújni, egy perc is szép teljesítmény).
Buaji egy dél-indiai kis faluban született, a család tizenhetedik, legkisebb gyerekeként. Nagyon gyenge, nyomorék gyereknek született, és tíz éves korában azt jósolta az orvos, hogy meghal. Meg is halt, legalábbis azt hitték. Elvitték a testét a halottégetőbe, és feltették a máglyára. Amikor meggyújtotték a tüzet, a teste elkezdett remegni. Erre mindenki elfutott, kivéve egy Yogeshwara nevű szádhut, aki magához vette, és himalájai gyógynövényekkel kezelte, valamint elkezdte a jógára tanítani. Tizenhét éves korára tökéletes egészségre tett szert, de a családja kitagadta, nem akarták visszafogadni. Az 1960-as években érkezett Amerikába, a saját lábán, gyalogosan.
17 éves kora óta szigorú szannyászí-életet él. Bár Amerikában megalapította az Indo-American Yoga-Vendanta Society-t, nem sokat foglalkozik a szervezéssel és saját maga reklámozásával. Inkább gyakorol, és tanít, amikor van rá ideje. Egy szerény lakásban él, és az óráiért nem is kér díjat, csak azt fogadja el, amit felajánlanak. Csak akkor eszik, ha valaki ad neki valamit, vagy koplal.Mi a meditáció? Buaji Maharaja válasza: "Ahhoz, hogy megtudd, mi a meditáció, meg kell tapasztalnod. Lehet tanítani, de nem lehet megmutatni, hogy pontosan mi. Olyan, mint megízlelni a mézet. A méz édes, de ha még nem kóstoltam soha, hogyan tudod elmagyarázni, hogy milyen? Azt mondhatod, hogy olyan, mint a cukor. De akkor miért nem eszel csak cukrot? Amikor megtapasztalod a meditációt, akkor tudod, hogy milyen."
Hogyan kell megvalósítani Istent? Buaji Maharaja válasza: "Isten megvalósításához nincs szükség különleges gyakorlatokra. Mindenhol látom Istent. Ha Isten nem lenne ott, akkor hogyan történne meg az a sok minden? Meg vagyok győződve róla, hogy a betegség, az bűn. Ne öld meg az állatokat, a gyomrod ne legyen temető! Hatha-jógát oktatok, de nem vallom, hogy a Hatha-jóga csupán fizikai tornagyakorlat."
Nos, Swamiji receptjét talán mi is megfogadhatjuk, ha 120 évig akarunk élni. Nyilván kell hozzá egy jó adag jámbor karma, de emellett az életmód sem mindegy. Legyél vegetáriánus, és ne egyél többet a kelleténél. Minden nap gyakorold az ászanáidat, a pránajámát és a meditációt. Bízd magadat Istenre, és ne ragaszkodj semmihez. Így legyőzheted a legnagyobb rizikófaktort, a stresszt. Ne feledjük, hogy Swamiji New York-ban él már 50 éve! Aki volt már ott, tudja, hogy az milyen! Élj cölibátusban, és ne pazarold a pránádat szükségtelen érzékkielégítésre és világi szórakozásra! Persze mindezek után sem biztos, hogy egyáltalán akarunk mi is 120 évig élni. Ha nem tagadta volna ki a családja 17 éves korában, lehet, hogy már az unokái halálát is végignézhette volna. Aztán az öreg test, még ha a legjobb karban is van tartva, csak nem olyan, mint egy fiatal. A szövetek folyamatosan zsugorodnak, száradnak ki, az érzékek gyengülnek. Egyetlen egy dolog van, ami elviselhetővé és széppé teszi az öregkort, Isten megvalósítása. Ha teljes harmóniában és szeretetben élsz Istennel, akkor rá tudod bízni a sorsodat, és mindegy lesz, hogy öreg testben élsz, vagy fiatalban, csak mindig kapcsolatban maradhass Istennel, Krisnával.
"Kezdd a napot szeretettel, töltsd meg a napot szeretettel, töltsd el a napot szeretetben, és fejezd be szeretettel." - ez a gondolat talán Swamiji életének legnagyobb titka, gyakoroljuk mi is, ha tudjuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése