Budapest Main Shala

Ma reggelre megbeszéltük a többiekkel, hogy ellátogatunk az Október 6 utcába, a magyar Astanga-jóga fellegvárába, kipróbáljuk Szil Kati Mysore óráját. Negyed 8-ra egyszerre értünk oda Istvánnal, aki aggódott, hogy egy kicsit hűvös van, hogyan fogunk izzadni gyakorlás közben? István Katusnál volt élete első Astanga óráján, és egy év India után vissza akart térni egy órára. Nem sokára Ági is befutott (vele már jártunk itt egyszer, akkor Sebők Juli tartott vezetett órát). Nóri reggel írt egy sms-t, hogy mégse jön, mert holtfáradt. Majd délután megnyaggatom, holnap reggel meg ő tart órát. Harmadiknak Szabi érkezett, ő itt már törzsvendég. Rutinosan beütötte a kódot, fellifteztünk az emeletre. Beeszkortolt az ajtón, és már bent is voltunk a férfi-öltözőben (ugyanis itt az előszobát használják annak). Ágit áttessékeltük a női részlegbe. Még mindig jobb, mint Vinaynál Mysore-ban, ott egy szobában öltözik-vetkőzik mindenki.

Benéztünk a terembe, 4-4 black mat sorakozott egymással szemben a földön. De feltörtek! Mi is tervezünk Istvánnal venni ilyet, egész jó kis cuccnak néz ki. Ezt használják az igazi profik! Persze ez önmagában nem elég a boldogsághoz. Közben megjött Katus is, mosolygós lány, ahogy a képeken is látjátok. Bemutatkoztam, bár láttuk már egymást Tom Hoppelnél a 108 napüdvözleten. Megkérdeztem, hogy megpróbálhatom-e a második sorozatot. Erre ő is lelkes lett, azt mondta, gyakoroljuk együtt, és segít. Ezzel a többieket szegényeket kirekesztettük kissé, mert ők egyes szériát gyakoroltak. Jött még egy lány, egy idősebb, külföldi hölgy meg egy fiatal srác, akire már felfigyeltem a jóganapon. Ott volt az órámon, profin nyomta az 1. szériát. Kiderült, hogy Balázsnak hívják.

Szóval nyolcan álltunk neki a gyakorlásnak, én Katus mellé álltam, próbáltam lépést tartani vele. Nem is Mysore, nem is vezetett óra volt, inkább közös gyakorlásnak nevezném. Katussal együtt csináltuk a napüdvözleteket és a kezdő gyakorlatsort. Balázs hátraugráskor szép magasra felvinyászázott, aztán szabadesésben döndült a lába a matracon. Kissé féltettem a lábujj-csontjait, talán lehetett volna lágyabban is. Katus mélyen, hosszan lélegzett mellettem, sokkal mélyebben, mint én. Mintha nem is a torkából jött volna a moraj, hanem a gyomrából, vagy egyenest a gyökércsakrájából. Végre egy tanár, aki nem siet! Próbáltam én is nyújtani a lélegzetet, de azért volt, amikor tíz is lett, mire neki öt. Praszárita pádottánászana C-ben odalépett, lenyomta a tenyeremet a földre. Jólesett, még senki nem igazított bele rendesen. Már ezért megérte eljönni.

Elkezdtük a második sorozatot, pásászanánál egyből szükség volt a hathatós segítségére, addig húzta a kezeimet, míg végül csak összeértek az ujjaim a két lábam körül! Igaz, nem tudtam teljesen stabilan letenni a sarkamat, de azért továbbmentünk. Végignyomtuk a hátrahajlításokat, óra után szólt, hogy ezekben mélyebben lélegezzek (köszi, majd ha tudok!). A békászanába is profin beigazított, rátérdelt a lábszáramra hátulról, és a vállaimat jól hátrahúzta. A bakászanába szerencsére simán bele tudtam ugrani, neki 2-3 próbálkozás kellett (biztos izgult). A többiek magukra maradva gyakorolgattak, mi meg csak egymással foglalkoztunk (illetve ő velem, én meg a keze alá igyekeztem dolgozni). Ékapáda-sírsászanánál ismét jól beigazított mindkét oldalra. A dvipada-sírsászana is többé-kevésbé sikerült segítséggel. Gondolatban küldtem egy oldalbabökést István felé, hogy fotózzon már! Persze ő teljesen el volt merülve a saját gyakorlásában. Nyolcan jól beleheltük a termet, én izzadtam, mint rendesen szoktam. Mikor a többiek a kúrmászanához értek, azért körbement, megigazította őket.

A Tittibhászanánál is segített, megtudtam, hogyan kell lélegezni előre- és hátralépegetés közben. A pávával elégedett volt. A Kárandavászanába majdnem magamtól sikerült lemennem, bár a fejemet egy kicsit le kellett tennem. Felfelé már kellet, hogy segítsen. Istvánka végre feleszmélt, elkattintott egy fotót, de nem sok látszott belőlünk. A krokodilpózban is egyszerre szökelltünk előre meg hátra a csaturangában. Utána egy kicsit elbizonytalanodott, a végét nem szokta gyakorolni. Előhozta a main shalás táblázatot, arról nézte. Azért végignyomtuk az egész sort, a fejenállásokat is megcsináltuk. Utána a befejező. Háromszor kellett tíz légzésig kitartani a hidat, majd felállni. Az elsőből mág felálltam, a másodikra már befáradtam, visszahanyatlottam. Segített, megvolt a híd is. Végigcsináltuk a befejezőt együtt, a többiek már nagyjából kész voltak. Padmászanánál István ismét felocsúdott, nyomott egy fotót. Az utpluthit legalább 25 légzésig kitartotta Katus, én már remegtem jobbra-balra. Tizenötnél visszarogytam a szőnyegre. Utolsó vinyásza, felálltunk. Katus elkezdte mormolni a befejező mantrát (nem értem, hogyan tudják a lányok ennyire mélyen énekelni). Próbáltuk utánamondani, de alig kaptam levegőt. Mi a savászana után szoktuk, amikor már egy kicsit lenyugodott az ember.

Relaxáltunk, a többiek már összepakoltak, kiszivárogtak a konyhába. Mikor felálltunk, csináltam még 1-2 fotót Katusról, bár úgy látszik ez a nap nem a fotózársól szólt. Mindegy, valami kép azért kellet illusztrációként. Kimentünk mi is a konyhába, a többiek ott lazultak. Katus elkezdte magyarázni, hogy nem az a lényeg, mennyi ászanát tudsz megcsinálni, hanem hogy a légzésed milyen mély. Hajlamos vagyok igazat adni neki, fejlesztenem kell még az Uddzsájímat. Mindet összevetve remekül éreztem magamat, szinte magánórát vettem a kettes sorozatból. Ennek persze a többeik fizették meg az árát, ők max egy közös gyakorlást könyvelhettek el a mai napon. Katus szerint erős is vagyok, ügyes is, de a légzésen még dolgoznom kell. Mondtam neki, hogy egy év múlva jövök a hármas sorozattal. Remélem, addig ő is nekiáll és begyakorolja. Áginál még mindig Sebők Juli az első helyezett, István nem nyilatkozott. Ő mindenkivel szeret gyakorolni. Legközelebb a Monsoont ejtjük útba, de csak az enteriőr kedvéért. Majd kinézünk valami órát, amiről érdemes blogbejegyzést írni.