Tegnap kaptam egy emailt Tom Hoppeltől, hogy ma 1-kor mindenkit szeretettel vár a stúdiójába, és Guruji (K. Pattabhi Jois) eltávozárása emlékezve 108 napüdvözletet csinálunk (vagy ki mennyit tud). Hétvégén Dylan Bernstein fog workshopot tartani nála, és ő vezényli le az egészet. Gondoltam, kipróbálom, még úgyse csináltam 108 Szúrja-namaszkárt egyben. Amúgy meg nem árt felajánlani valami erőfeszítést Guruji tiszteletére, hátha megkapom az áldását. Kiküldtem pár sms-t, hátha mások is jönnek a csapatunkból.
12.55-re értem oda Forint utcába, Nóri és Ildikó már ott álltak a kapu előtt, próbáltak bejutni. Felhívtam Tomot, hogy hol van, éppen akkor ért oda. Rajtunk kívül egy magas leányzó érkezett, mint megtudtuk, Poroszlai Eszternek hívják, az Október 6. utcai Astanga-főhadiszálláson oktat. Felnyomultunk, én már ismertem a helyet, nem nagy lakás. Kb. 10-en férnek el kényelmesen a teremben, ennyien is voltunk Tommal és Dylannel együtt. Kellemes tisztaság fogadott (ezt is értékelni kell, mert voltam már egy pár koszos jógastúdióban).
Jött még egy japó csaj, elém állt be, egy termetesebb amerikai mama, egy alacsony, élénk lány, szintén bennfentesnek látszott. Utólag kiderült, hogy Szil Kati az, szintén az Október 6-ból. Egyszer kipróbálom az óráját mindenképp. Még egy Zsuzsi nevű Hoppel-tanítvány volt ott, elmondtuk a mantrát, és utána megemlékeztek Guruji-ról. Én nem találkoztam vele soha. Tom elmondta, hogy Guruji egyszer integetett neki a háza tetejéről. Eszter meg mesélt arról, hogy 3 éve volt Koppenhágában egy workshopon. Guruji akkor volt 90. Autóban érkezett, tolókocsiban betolták, és hirtelen felugrott, pattogósan levezényelte az órát (mint egy rapper - mondta Eszti), utána vissza a tolókocsiba. Úgy látszik akkor élt igazán Guruji, amikor oktathatott. A többi időben takarékon volt.
Felálltunk, elkezdtük az Uddzsájít. Én megeresztettem egy imát Gurujihoz, hogy lehetőleg áramoltassa belém a saktiját, vagy legalább egy részét, hogy én is szépen tudjam oktatni az Astangát, és előrehaladni a gyakorlásban, Azért is imádkoztam, hogy a motivációm az maradhasson, hogy segítsek az embereknek megismerni önmagukat és előrehaladni a lelki úton, és ne a pénz, hírnév vagy a siker.
Elkezdtük. Szerencsére a Szúrja-namaszkár A-t csináltuk, és nem tartottuk ki öt légzésig a lefelé néző kutyát. Dylan előtt két üvegcsésze volt, az egyikben 27 gyönygszem. Minden kör után átpakolt egyet a másikba. Az eleje kicsit szapora volt, nem tudtam olyan gyorsan lélegezni, mint ahogy vezényelt. Szerencsére 10-20 kör után hozzám lassult mindenki, bár akkor már Dylan nem számolta végig a vinyászákat, de a szemmemmel követve tudtam tartani a ritmust. Amit egyből az elején észrevettem, hogy Eszti és Kati hihetetlenül mélyen lélegeztek, Katiét még a szoba másik végéből is hallottam. Mintha egy barlangban lettünk volna, olyan volt a tüdők fújtatása. Más hangot nem is hallottam. 27. Egész jó, még nem estem szét. 54. Már izzadok mint állat. A Mysore szőnyegem eleje és vége tocsog, a matracom előtt egy fejnyi tócsa van az izzadságtól. Előttem a japó lány még csak nem is csillog. Ezek nem izzadnak egyáltalán?
Mi mindhárman kiizzadtunk, egész jól bírtuk végig. A termetesebb amerikai anyuka 60 körül kiszállt, a többiek derekasan végignyomták. Mondjuk nem ártott volna megállni egy orrfújásra, de féltünk lemaradni, így csak szipogtunk Eszterrel az uddzsájí közben. 81. Most már utánunk az özönvíz! Érdekes módon a végére nem azt éreztem, hogy egyre nehezebb, hanem inkább egyre jobban belejöttünk, biztos a csapatszellem, meg a meditáció, meg Guruji kegye. Még Tom is végignyomta, jó volt az összetartozás érzése. Legközelebb 1008-at kell csinálni!
108. Megálltunk szamaszthitiben, elmondtuk a befejező mantrát. Leültünk, egy kis savászana, lazítás. Óra előtt még felajánlottuk a gyümölcsöket az oltáron Gurujinak (én banánt vittem), óra után, aki akart ajánlott füstölőt, imádkozott. Én lefényképezkedtem Dylannel. Kiderült, hogy 34 éves, amerikai, fiatal kora óta jógázgat, de 5 éve astangázik rendszeresen. Művészléleknek néz ki, engem Salvador Dalíra emlékeztetett a három testőrös szakálla. Jó volt együtt csinálni a 108-at és Gurujire emlékezni. És nem mellékesen megismertem a budapesti Astanga-oktatás krémjét is. Azt hittem az óra után úgy fogom érezni magamat, mint egy terminátor, aki alatt felrobbant egy atombomba, de ehhez képest egész friss vagyok. Kell még az erő, lesz ma egy Astanga (2. széria) meg egy Agni-óra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése