Vinyasa Krama

Éppen a múlt héten olvasgattam Matthew Sweeney új könyvét, Vinyasa Krama a címe. Mondhatom, jól megmozgatta a fantáziámat. Matthew sokat gyakorolt Pattabhi Jois régi sálájában, és a könvy tanulsága szerint legalább az ötödik sorozatig vitte. Közben egyszer lesérült a térde, és mint tudjuk, az egyes sorozat meglehetősen igénybeveszi a térdet. Ebben az időszakban kezdte kifejleszteni saját sorozatait. Legismertebb a Chandra Krama, amit telihold, újhold napjaira ajánl levezető gyakorlatként azoknak, akik még ilyenkor sem akarnak pihenni. Teliholdkor túl sok a prána a légkörben, sérülékenyebb az ember, újholdkor viszont nagyon nincs formában a legtöbbünk, szárazabbak, merevebbek az ízületek. Szóval, ilyenkor könnyedebb gyakorlatokat érdemes végezni.

Ám kísérletező kedve itt nem állt meg, hanem elkezdett tovább dolgozni a sorozatain. Az előző könyvében, az Astanga Yoga As It Is-ben az első négy sorozatot dokumentálta egy csomó képpel. Az első sorozat témája, mint tudjuk, az előrehjalítás és a csípőnyitás. A másodiké főleg a hátrahajlítás. A harmadikban nem kevés az Ékapáda-sírsászanával induló póz, meg a tenyérre feltámasztott pózok. A negyedik teljes mix, persze mindegyik póz egy fokkal nehezebb, mint a hármas sorozatban. Az ötödikben a kézenállás az egyik fő téma, úgyhogy lehet gyakorolni! Mivel most végre van egy épkézláb leírásom az ötödikról, kb kikövetkeztethetem, hogy mi marad a hatodikra.

Most éppen otthon hagytam a listát, pedig bele akartam tenni ebbe a blogbejegyzésbe. Nem baj, majd legközelebb, talán még nem fenyeget a veszély, hogy az ötödiket akarja valaki gyakorolni a blog-olvasók közül. Múlt héten tartottam egy 2-es sorozat órát. Volt egy lány, Barbi, élete második jógaóráján. Mindent meg tudott csinálni, még a Karandavászanát is segítséggel. Jó a genetikája hozzá, de állóképessége az nem volt. Már a napüdvözleteknél kia akart menni. Ebből is látszik, hogy az Astangában mindenki fejleszthet valamit, és mindenkinek lehet sikerélménye valamiben. Ha nem vagy olyan hajlékony, akkor az állóképességre, a légzésre, a vinyászák közbeni koordinációra koncentrálhetsz, amíg a hajlékonyság ki nem alakul.

Mindenesetre megnéztem a többi sorozatot is, amit Matthew alkotott. Ötletesek. A Chandra viszonylag könnyű, nyugis. A következő a Simha (Oroszlán) sorozat, ami az oroszlánpózban végződik. Közepesen nehéz. A Baddha (kötött) sorozatban az ismert pózokat kézkulcsolásokkal kombinálja. Ez is kivitelezhető, és még szeretem is a baddha-fogást! Az Uddi Krama elég merész, szárnyaló ászanák és vinyászák vannak benne. Persze a Pancha (ötödik) sorozat mindent üt a kézenállásokkal meg a folyamatos spárgákkal. Meg lehet szokni persze ezt is. Csak gyakorlás kérdése (Practice - and all is coming - ahogy a jó öreg mondás tartja.) A könyv másik előnye pedig az, hogy a végén van egy jó kis ászana-összefoglaló képekkel, és ebből lehet saját sorozatokat összerakni. Nekem meglehetősen tetszik Matthew hozzáállása, aki azt mondja, hogy egy rendszer nem rossz, főleg az első öt-tíz évben, mert anélkül (vagy folyamatos szakavatott felügyelet nélkül) a legtöbb ember nem képes fejlődni. Erre jó pl. az Astanga hat sorozata. Ugyanakkor nem szabad foggal-körömmel ragaszkodni egy kliséhez, hanem érdemes belevinni a kreativitásunkat, hiszen mindenki egy egyéniség, és nem lesz képes ugyanazt ugyanúgy (és belül is ugyanazt átélve) végrehajtani. Bár Pattabhi és családja (ezzel Bangalore-ban szembesültünk a legtisztábban Sharmilánál) kötik az ebet a karóhoz, hogy csak egyféleképpen jó, a legtöbb régi Astangás (David Swenson, Danny Paradise, Matthew Sweeney stb.) variálja a dolgokat. Ez nem csak hatékonyabbá teszi az oktatást (szerintem), hanem az unalmat is elűzi. Ha egy póz (pl. szupta-kúrmászana) nem megy, akkor elidőzhetsz évekig ennél a póznál, anélkül, hogy a továbbiakat kipróbálnád. Ezt javasolja a hagyományos vinyásza krama rendszer. De szerintem ez se nem hatékony (mivel nem kerülöd meg az akadályt, hanem beleütközöl és ez lefékez), se nem várható el, hogy valaki évekig ugyanazt csinálja és ne unja meg. Amennyire én tudom, Sarath, John Scott és Lino Miele képviselik a leginkább ezt a "statikus" vonulatot.

Szerintem viszont érdemes módosítani az ászanákat, helyettesítő vagy rávezető gyakorlatokat csinálni, illetve időnként kidomborítani a gyakorlás egy-egy aspektusát (pl. a dropbacket, vagy a vinyásza-átugrást, vagy egy-egy olyan alapvető ászanát, mint a lótusz vagy az ékapáda-sírsászana). Ezekre mindre lehet külön rávezető gyakorlatsorokat végezni, amelyek egyrészt új perspektívát nyitnak, jobban meg is érted, hogy mit kell csinálni, meg talán hamarabb is sikerül. A lényeg végsősoron az eredmény, és nem is annyira a külső eredmény, mint a belső átélés, megtapasztalás, amellyel közelebb kerültél a jóga állaptóhoz.