Tegnap sikerült! Astanga-órán a híd után gyakoroltuk a kézenállást, és egészen sokáig meg tudtam tartani! Nos, nem azt mondom, hogy kötelező része az első sorozatnak, de jól jön, ha tudjuk csinálni. Például sokkal szebbek lesznek a vinyászáink, főleg, ha hátra-vinyászánál fel tudunk menni kézenállásban, és megtartjuk egy kis ideig. A következő ászanák után lehet csinálni: Utkatászana, Vírabhadrászana B, Návászana (van, aki mind az öt návászana között felmegy kézenállásba, úgy, hogy le se teszi a lábát), Upavista-kónászana, Szupta-kónászana (ezeknél terpeszből), és a végén ha megvolt a három dropback, akkor lefelé néző kutyából is lehet fölmenni, és gyakorolni egy kicsit.
Néhány tanács. Az ember általában attól fél, hogy fejreáll, vagy átfordul, és a hátára esik. Addig kell gyakorolni fal mellett, amíg meg nem szűnik a félelem.
1. A faltól 30 centire tegyük le a tenyerünket, ujjak a fal felé. Terpesszük szét az ujjakat. Lefelé nézó kutyában lépjünk minél közelebb a kezünkhöz, a csípőt nyomjuk fel. Először ollózva vigyük fel a lábunkat, majd a sarkunkat támasszuk a falhoz. Fontos, hogy a karok, vállak, hátizmok megerősödjenek, és ne csukódjunk össze kézenállásban. A derekat csak egy picit homorítsuk, inkább próbáljuk kiegyenesíteni.
2. Ha fél lábbal már könnyen fel tudunk lendülni, próbáljuk meg páros lábbal lefelé néző kutyából. Ez a szabályos. Minél finomabban ütődik a sarkunk a falhoz, annál jobb az egyensúly. Ha a fal előtt meg tudjuk állítani a sarkunkat, akkor már nem kell fal. Gyakoroljunk a szoba közepén. Dristi: a két tenyér közé a földre! Ha orrhegyre nézel, nehezebb egyensúlyozni.
3. Gyakoroljuk a szoba közepén a fellendülést lefelé néző kutyából, hajlított térdekkel a holtpontig. Mintha előre akarnánk vinyászázni, de a csípő emelésére koncentrálunk. Minél tovább meg tudunk állni a holtponton hajlított térddel, annál jobb. Ha már megy, akkor próbáljuk kinyújtani a lábunkat felfelé. Fontos, hogy előtte a súlypont már a tenyerekre essen, ne elé vagy mögé. A tenyerekkel, ujjakkal lehet szabályozni a súlypontot (persze nem annyira, mint az alkarokkal fejenállásnál vagy pincsha-majúrászanában!)
4. Ha hátrafelé kezdünk dőlni, akkor nyomjuk a földet a tenyerünkkel, és gömbölyítsük be a hátunkat, így tompíthatjuk az esést. A legfájdalmasabb, ha egyenes háttal vágódsz hanyatt. Ha a derekunk hajlékony, akkor megpróbálhatjuk a következőt is: A kézenállásban elkezdjük hátrahajlítani a derekunkat, a lábakat előre eresztve. Közben a kezünket nyomjuk a talajba, és a csípőt tartsuk fenn. Ha szerencsénk van, hídba érkezünk, és nem fejre vagy fenékre. Ez a híd gyakorlásának következő szintje. Innen fel lehet állni előre.
5. Még nehezebb dolog a hídból visszamenni a kézenállásba. A tenyereket nagyon közel kell vinni a talpakhoz, és a csípőt feltolni. Utána a csípőt a vállunk felé toljuk, és a tenyereket belenyomjuk a földbe. A tekintetet a földön végigsiklatjuk a lábak irányába. Nagyon fontos a tekintet, az egész gerincet vezeti. Eleinte segít, hogyha az egyik lábat fellendítjük előre. Később páros lábbal kell tudni.
6. Ha már megy a kézenállás, akkor cifrázhatjuk: nem csaturangába ereszkedünk le, hanem uttánászanába, és még egy kicsit tartjuk magunkat a levegőben, mielőtt a talpunkat letesszük. Hasonlóan "könnyű" uttánászanából vagy dandászanából felemelkedni kézenállásba. A lábtartásokkal is lehet kavarni: terpesz, lótusz, skorpió, hogy csak néhányat említsek a lehetőségek közül. Az utolsó az egykezes kézenállás (5. sorozat), ha meg akarjuk próbálni, tegyük a falnál, vagy miközben valaki tartja a lábunkat a levegőben.
Végezetül kedvcsinálónak egy jó kis link, régi Astangás videókról:
Úgy látszik, Krishnamacarya idejében nem csak a kézenállás volt előírás, hanem az is, hogy utthita-dandászanából (nyújtott ülés, de a föld felett, a tenyereken tartod magad) be tudtad kanyarintani a lábadat lótuszba (a kezek segítsége nélkül). A modern fenegyerekek közül ezt még csak David Williamstől láttam. Nosza, van még mit gyakorolni. A mellékelt videókon Krishnamacarya és Iyengar is vágják ezt a témát. Már az egyes sorozatba is beépíthető!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése